Hatalmasat emelkedtek az informatikusok bérei - Itt vannak a legfrissebb adatok
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatEgy junior programozó bére bruttó 650 ezer forintról indul, a mobilfejlesztők pedig havi kétmillió forintot is megkereshetnek. Az IT-szektorban dolgozók számára az inflációkövető fizetés és a szakmai fejlődés a legfontosabb szempontok.
A hwsw informatikai szakportál készített összegzést az IT-szektorban doglozók béreiről a Hays toborzócég Salary Guide elemzése alapján, ami összesen tizennégy iparág vonatkozásában vizsgálja 500 pozíció béradatait 2000 munkáltató és munkavállaló körében. A jelentés szerint továbbra is nagy a kereslet a szoftverfejlesztők iránt. A szenior fejlesztők fizetése 1.5 millió forintról indul, szenior szinten pedig a Java, Python, Cloud, Cybersecurity és Data területen is elérhető a 2 millió forint.
Egy junior programozó bére bruttó 650 ezer forintról indul programnyelvtől függetlenül. Ez 100-150 ezer forinttal magasabb, mint amit tavaly mutatott az elemzés, tehát 18-30 százalékos emelkedés történt 2022 óta. Junior szinten bruttó egymillió forint a fizetések maximuma, ez tavaly 850-900 ezer forint volt. Medior szinten (3-5 év) a fizetések maximuma elérheti a bruttó 1,5 milliót is a Java, Python, C#, vagy mobilfejlesztőknél. Az architektek és csapatvezetők jellemzően bruttó 1,6-2,4 millió forintot tehetnek zsebre havonta, és a Java fejlesztők keresnek a legjobban.
A kimutatás szerint a fejlesztői bérek kategóriájában a junior manuális tesztelők fizetése a legalacsonyabb minimum bruttó havi 600 kezdőbérrel. Ők tavaly havi bruttó 450 ezer forintot vihettek haza. Senior szinten egymillió forint felett kezdődnek a bérek, és elérhetik az 1,4 millió forintot is. A senior mobilfejlesztők bruttó 1,8 millió forintra számíthatnak, de a 2 milliót is elérheti a fizetésük, míg a mobilfejlesztő csapatok vezetői 2,5 milliót is megkereshetnek egy hónapban. Az infrastruktúrával és felhőtechnológiával foglalkozó juniorok 650-850 ezer forint körüli fizetésre számíthatnak. Ide tartoznak többek közt a rendszeradminisztrátorok, rendszermérnökök és hálózatmérnökök.
A tanulmány szerint a különböző adatos és analitikai munkakörökben a legmagasabbak a bérek. A gépi tanulás és deep learning mérnökei medior szinten bruttó havi 2,2 milliót tehetnek zsebre, seniorok és vezetők pedig 2,6-2,7 milliós fizetéssel számolhatnak.
A toborzócég szeint Magyarország továbbra is vonzó célpont a technológiai vállalatok körében, mert megfizethető az informatikai munkaerő, és a magyar szakemberek képzettsége megfelel a nemzetközi elvárásoknak.A Hays szerint ugyanakkor probléma, hogy a képzett munkaerő pótlása nem ér fel a kereslethez. Egyre többen mennek külföldre távoli munkaégzéssel, az elmúlt 6-9 hónapban megindult digitális kivándorlási hullám pedig megnehezíti az új jelöltek felkutatását.
Az instabil euró-forint árfolyam miatt a dolgozók sokszor magasabb bérigényt határoznak meg vagy euró alapú fizetést kérnek. A munkavállalók számára inflációkövető fizetés, a szakmai fejlődés és a rugalmas munkavégzés a legfontosabb szempontok.
fotó: unsplash
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?