Hogyan készítsünk vonzó e-learning tartalmat?
Mindenki szeretne magával ragadó tananyagot készíteni, mely a tanulást nem csak hasznossá, hanem élvezetessé, gördülékennyé teszi. Ám nem árt tisztában lenni azzal, hogy az egyes embereket más dolgok lelkesítik, mai cikkünkben ezeket a különbségeket vesszük górcső alá. Alapjában véve kétféleképpen állhatnak hozzá az emberek a tanuláshoz: vannak, akiket maguk az információk érdekelnek, mások inkább azonnal szeretnék használni a kurzuson elsajátítottakat. Az első a passzív, a másik az aktív részvétel, és mindkettőnek helye van az e-learning kurzusokban.
A passzív részvétel
Az újságolvasás és a tévénézés tipikus példái a passzívan megszerzett tudásnak. Információhoz jutunk, de nem csinálunk vele semmit, legalábbis aktívan nem. Ne feledjük, hogy a passzív nem azt jelenti, hogy hatástalan, vagy a tananyag csak alpontokba rendezett szövegből áll. Azért, mert a tanulónak a kurzus adott pontján semmit nem kell csinálnia az információval nem jelenti azt, hogy az információátadás ne lehetne érdekes és változatos. A passzív részvétel akkor lesz sikeres, ha az információ időszerű és releváns. Gondoljunk csak arra, amikor az interneten keresünk valamit. Egy bizonyos információra van szükségünk és ezt meg is találjuk. Az e-learning kurzus ehhez az online információhoz hasonlít, egy forrás, ami szükség esetén a segítségünkre van.
Az aktív részvétel
Az aktív e-learning kurzusok a döntéshozatalra épülnek. A tanulóknak a megadott információk alapján saját döntéseket kell hozniuk. A navigáció általában nem lineáris, de elágazások beiktatása nélkül is elérhetjük az aktív részvételt. Előnye, hogy a tanulás nem pusztán egyoldalú befogadásból áll, hanem a tanuló azonnal alkalmazni tudja az információt és visszacsatolást is kap, ezáltal jobban tud emlékezni. Ehhez a tananyag készítőjének meg kell értenie a kurzus lényegét és célját, és egy olyan környezetbe kell helyeznie a tanulót, ami ezt visszaadja.
Függetlenül attól, hogy melyik részvételre helyezzük a hangsúlyt, a kulcs az, hogy a tanuló megkapja a szükséges információt és képzést. Mind a két szemlélet eredményes lehet, csak tisztában kell lennünk a céljainkkal és a tanuló szükségleteivel.
E-learning HR Blog
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?