HR Fest: A munkaerőhiány miatt, főleg a termelő szektorban, szükség van külföldi munkaerőre
Gyökeresen megváltozott a hazai munkaerőpiac a járványidőszakhoz képest. A pandémia elején kiemelkedően magas volt a munkavállalók elkötelezettsége munkaadójuk iránt, míg ez mára drasztikusan lecsökkent. Mindemellett pedig a munkaerőhiány soha nem látott szintre ugrott egyes szektorokban. A termelőcégeknél már egyre nagyobb szükség van külföldi munkaerőre is a vevői megrendelések teljesítése érdekében – hangozott el a HR Fest szakmai rendezvényen.
Magyarországon jelenleg szinte teljes körű a foglalkoztatás, hiszen mindössze 3,5%-os a munkanélküli ráta, ami azt jelenti, hazánkban 4,7 millió ember helyezkedett el jelenleg a munkaerőpiacon. Azonban ma mintegy 2,1 millió fő keres Magyarországon állást – beleértve az aktív munkakeresőket és azokat is, akik egy jó ajánlat esetén hajlandóak lennének jelenlegi munkahelyükről váltani. A járványhelyzet kezdeti időszaka után gyökeresen megváltozott a hazai munkaerőpiac. Míg két évvel ezelőtt rekordszintet ért el a munkavállalói elköteleződés – kétségkívül a biztonság iránti megnövekedett igény eredményeként –, 2022 első negyedévére ez drasztikusan lecsökkent.
„Egyre hangosabbak a munkavállalók elvárásaik és igényeik megfogalmazása tekintetében. A jelenlegi környezetben pedig elengedhetetlen, hogy a vállalatok alkalmazkodni tudjanak ehhez, hiszen olyan mértékű munkaerőhiányos állapot jellemzi a magyar gazdaság bizonyos területeit, amiben óriási a verseny a munkavállalókért” – hívta fel a figyelmet Köcse Bálint, a Kincentric Hungary ügyvezetője a HR Fest-en.
A munkaerőhiány megoldása a külföldiek foglalkoztatása lehet
A rendezvény egyik központi kerekasztal-beszélgetésének témája az volt, hogy vajon megoldást jelenthet-e a jelenlegi munkaerőhiányos állapotra a külföldi munkavállalók foglalkoztatása. Kalmár Ákos, a Continental Hungaria Kft. országos HR igazgatója aláhúzta, hogy a vállalat által jelenleg alkalmazott 8 000 munkavállaló közül 240 fő Ukrajnából, míg 60 fő a Fülöp-szigetekről érkezett. A szakember szerint égető szükség van a külföldi munkavállalókra, hiszen csak velük együtt lehet teljesíteni a vevői megrendeléseket, a cég eredményességét – így tehát a külföldiek alkalmazása a magyar munkahelyek megvédéséhez, megtartásához járul hozzá.
Dr. Ruppert Márton, a szintén autóiparban érdekelt SK On Hungary Kft. HR managere arról számolt be, hogy a vállalatnál szintén alkalmaznak külföldieket – jelenleg nagyjából 50 fő ukrán munkavállalót –, számukat pedig további 100 fővel tervezik bővíteni a közeljövőben. A szakember hozzátette, hogy a magyar munkavállalók hozzáállása inkább pozitív a külföldi kollégák irányában, hiszen a saját bőrükön tapasztalják, hogy érezhetően kevesebb terhelés és túlóraigény hárul rájuk a külföldről érkező munkavállalók foglalkoztatásának köszönhetően.
Szintén a kerekasztal-beszélgetés keretében Németh Kornél, a Rossmann Magyarország Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a jó munkaerő bevonzásához és megtartásához kiemelten fontos a munkáltatói márka erőssége, az, hogy az adott cég mennyire számít „szexinek”. A cégvezető szerint a termelő szektor munkaköreibe valószínűleg jobban illenek a külföldi munkavállalók, hiszen jelenlétük ott megszokottabb már, mint például a kiskereskedelemben. Az ügyvezető továbbá arról is beszélt, hogy véleménye szerint attól nem kell tartani, hogy a külföldiek a magyarok elől vennék el a munkahelyeket, hiszen azokban a pozíciókban alkalmaznak külföldieket, amelyekre magyar munkavállalókat már nem találnak a cégek.
„A hazai munkaerőpiac egyik legégetőbb kérdése a munkaerőhiány, ami már minden szektorban és szinten jelen van, ráadásul egyes szegmenseket súlyosan érint. A mostani kerekasztal-beszélgetésből is az rajzolódik ki, amit mi szolgáltatóként is látunk, hogy ma hazánkban a termelőszektor némileg hátrányban van más területekhez képest a munkaerő bevonzása terén, így a külföldi munkaerő alkalmazása ezeknél a vállatoknál kerülhet elsősorban terítékre. Azonban a jelenlévő szakemberekkel közösen azt a következtetést is levontuk, hogy ha egy cégnek erőforrásigénye van, akkor minden megoldásra, így a külföldiek alkalmazására is nyitottnak kell lennie” – foglalta össze a beszélgetésen elhangzottakat Göltl Viktor, a WHC Csoport ügyvezetője.
Közel megtriplázódott az álláshirdetések száma 2020-hoz képest
A kapcsolódó beszélgetés során Horváth Ágnes, a WHC Csoport üzletágvezetője elmondta, hogy a jelenlegi helyzetben megnőttek a munkavállalók elvárásai: a home office lehetőség, valamint az egészségügyi és egyéb életminőséget javító szolgáltatások mára szinte már alapkövetelménnyé váltak egy munkáltatóval szemben. A munkavállalókért folytatott megnövekedett versenyben pedig azok a cégek tudnak sikeresek lenni, amelyek képesek a változó igényekhez alkalmazkodni és rendhagyó (out-of-the-box) megoldásokat alkalmazni.
A megváltozott igények mellett további kihívásokat jelent az állandóan változó környezet és a piac, melynek témáját szintén kerekasztal-beszélgetés dolgozta fel, ahol elhangzott, hogy a hatékony és gördülékeny munkavégzéshez elengedhetetlen az eredményes párbeszéd. „A pandémiás helyzet felgyorsította az online munkavégzés és kommunikáció elterjedését, melynek kétségtelenül megvannak az előnyei és a helye, azonban a személyes jelenlét nyújtotta kapcsolódást, a direkt kontaktust nem tudja minden esetben helyettesíteni. Úgy látom, az irodába való visszatérésben van a jövő, így saját véleményem és céges tapasztalataink alapján is azt tanácsolom a vállalatoknak, hogy térjenek vissza az irodába, legyenek együtt, és építsenek közösséget” – összegezte meglátásait Berta Péter, a WHC Csoport ügyvezetője.
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
Ausztria síparadicsomaiban több száz szezonális dolgozót keresnek a téli szezonra – akár 3000 eurós fizetéssel és ingyenes szállással. A... Teljes cikk
A nemzetközi munkaerőmozgás és a globalizáció következtében a munkahelyek egyre sokszínűbbé válnak, ami új típusú szervezeti kihívásokat hoz.... Teljes cikk
Egyre több munkavállaló dönt munkahelyválasztáskor a közlekedési lehetőségek alapján. A 35 év alattiak közel 70%-a kifejezetten olyan munkaadót... Teljes cikk
- Mennyország vagy rémálom a munka jövője? A techguruk nem értenek egyet 1 hete
- A budapesti álláskeresők száma és változása 2024 és 2025 között 2 hete
- Nem büdös a munka a magyar nyugdíjasoknak - aranykorát éli az idősek foglalkoztatása 2 hete
- Modern Gyárak Éjszakája 2025: rekordok, innováció és lehetőségek a munkaerőpiacon 3 hete
- Már az interjúra sem jönnek el - miért tűnnek el a kétkezi munkások? 3 hete
- Nincsenek nők és kisebbségek, csak fehér férfiak - ilyen lenne a munka világa? 3 hete
- Óriási szakemberhiány Németországban: itt a hiányszakmák friss listája 3 hete
- Ebben a vármegyében nőtt leginkább a dolgozók száma – Megérkeztek a KSH friss adatai 4 hete
- Az álláskeresők száma a magyar vármegyékben - grafikon 4 hete
- A foglalkoztatási ráta a magyar vármegyékben - grafikon 1 hónapja
- "Állás-apokalipszis" - nehéz helyzetben a frissdiplomások 1 hónapja

Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja