Idén még nem változnak az elbocsátás feltételei
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA közszférában dolgozók elbocsátásának feltételeiről szóló törvénymódosítás egyes lényegi részei a kormány eredeti terveivel ellentétben csak jövő év januárjától lépnek hatályba. Így legalább hétezer köztisztviselőt a régi feltételekkel bocsáthatnak el.
Korábban a FigyelőNet arról tudósított, hogy rekordgyorsasággal hirdették ki a közszférában dolgozók jogviszonyáról szóló törvények módosítását, melyet az Országgyűlés július 24-én szavazott meg. A Közlönykiadó úgy tudta, hogya kormány már a parlamenti végszavazást követő napon ki szándékozik hirdetni a Magyar Közlönyben a törvény szövegét. A sietségre a törvény hatályba lépésének dátuma adhatott volna okot, melyre a kihirdetés utáni 8. napot jelölték meg. Végül azonban csak az augusztus 2-i Közlönybe került be a törvény, mivel a hatályba lépés dátumát a kormány a köztisztviselők érdekképviseletével kötött megállapodás miatt a végszavazás előtt benyújtott módosító javaslatával megváltoztatta. Ennek értelmében a közszférában foglalkoztatottak jogviszonyát érintő lényeges változások csak 2007. januárjától lépnek érvénybe, így idén közel hétezer köztisztviselő még a régi kondíciókkal válhat meg pozíciójától.
A módosításokkal az állam nem spórolt volna a köztisztviselők elbocsátásán, csak máshogy ütemezte volna a kifizetéseket. Néhány, a köztisztviselőknek még idén járó kedvezmény - mint például a duplapénz - megvonását több munkajogász is indokoltnak tartja.
Több ezer köztisztviselőt érint
Az eredeti hatálybalépés dátumán a kormány a Köztisztviselői Érdekegyeztető Tanácsban kötött júliusi megállapodás miatt változtatott, ahol a felek megegyeztek arról, hogy az idei közszférabeli leépítéseket még a hatályos munkajogi szabályok szerint hajtják végre - mondta el a FigyelőNetnek az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium osztályvezetője.
A Kormányszóvivői Iroda tájékoztatása szerint összesen 15 ezer főt bocsátanak el a központi költségvetésből az elkövetkező években. 2006-ban a minisztériumokból 2 187, az igazgatási jellegű szervekből pedig 4 600 főt küldenek el, míg a nem igazgatási jellegű központi költségvetési szervekből elbocsátandó 6 450 fő egy része még idén távozik, vagyis legalább 6 700 köztisztviselő még bizonyosan a régi kondíciókkal távozhat pozíciójából. Számukra a 6 hónapos felmentési időre járó átlagkeresetet még nem lesz kötelező egyenlő havi részletekben kifizetni, valamint akkor is megkaphatják ezt az átlagkeresetet, ha közben már új állást találtak.
Ami későbbre csúszott
Az új módosítások értelmében a 2007-ben elküldött közszolgák havonta, egyenlő részletekben kapják majd meg a hat hónapos felmentési időre járó átlagkeresetet, míg az idén távozók még egy összegben is felvehetik.
Szintén későbbre csúsztatták annak a rendelkezésnek a hatálybalépését, mely szerint a köztisztviselők csak a felmentési idő végén kapják meg a végkielégítésüket. Egyelőre szintén megmaradt a duplafizetés lehetősége, ugyanis csak 2007-től lesz érvényes az a szabályozás, mely szerint az elbocsátott köztisztviselő átlagkeresetre nem lesz jogosult, amennyiben a felmentési idő alatt egy másik költségvetési szervvel munkaviszonyt létesít.
2007. január 1-jével bővítik ki a leépítéssel kapcsolatos döntéseket elrendelő szervek körét is, így köztisztviselők esetében a közigazgatási szerv vezetője, illetve közalkalmazottak esetében a költségvetési fejezet felügyeletét ellátó szerv vezetője is dönthet majd jövőre az elbocsátásról. Jövőre lesz csak lehetőség arra is, hogy a közszolgálati jogviszonyt megszüntessék, amennyiben a köztisztviselő továbbfoglalkoztatására nincs lehetőség és a munkáltató által felajánlott másik munkakört a köztisztviselő visszautasítja. A teljesítmények is csak jövőre kapnak nagyobb hangsúlyt a törvényben, eszerint a teljesítményértékelésen elmarasztalt köztisztviselőt soron kívül kell majd minősíteni.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?