Irányelv a munkavégzés alapjául szolgáló szerződések minősítéséhez - III. A hatóság eljárása az ellenőrzés során
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter, valamint a pénzügyminiszter 700./2005. (MüK. - ) FMM-PM együttes irányelve a munkavégzés alapjául szolgáló szerződések minősítése során figyelembe veendő szempontokról.
III. A hatóság eljárása az ellenőrzés során
1. A hatósági ellenőrzés során az eljáró hatóságok elsődlegesen a foglalkoztatás tényleges körülményeit tisztázzák, majd az eljárás lefolytatásához szükséges iratokat szerzik be. Az iratok megvizsgálását követően azok tartalmát összevetik a munkáltató adott telephelyén a munkavégzésre és annak körülményeire vonatkozóan megállapítható tényekkel. Az iratok beszerzését, a tanúk meghallgatását és az eljárás lefolytatásához szükséges tényhelyzet rögzítését követően kerülhet sor annak tisztázására, hogy valamely munkavállaló foglalkoztatása céljából megkötött szerződések tartalma valóban megfelel-e a szerződés elnevezésének.
2. A szerződések minősítésénél az ellenőrzés során megállapított valamennyi releváns tényt, illetve a polgári jogviszonyok és a munkaviszony minősítő jegyeit - azon belül az elsődleges és a másodlagos minősítő jegyeket - az elsődleges szempontok prioritása mellett, egyenként és összességében is kell vizsgálni és mérlegelni. A minősítő jegyeket eltérő súllyal az ellenőrzés által érintett eset körülményeitől függően kell értékelni, ez határozza meg, hogy mely minősítő jegyek lesznek döntőek az eljárás során (pl. hiába dönt a munkavégzés helyéről vagy munkaidejének felhasználásáról a munkát végző, ha egyébként tevékenységét a munkáltatói szervezetbe, hierarchiába integráltan, kizárólag utasítások alapján végzi). Önmagában egyetlen ismérv sem meghatározó, az egyes kritériumok fennállását vagy hiányát önmagukban kell megvizsgálni. Ezt követően a tényállás teljessége alapján lehet megállapítani a munkavégzésre irányuló jogviszony alapjául szolgáló szerződés típusát.
A munkaügyi és az adóellenőrzés során a munkaviszony lényeges tartalmi elemeinek megállapítása, valamint a szerződés típusának meghatározása érdekében az eljáró hatóságoknak, illetve az ellenőrzést lefolytató és az ügyben hozott határozatot előkészítő és kiadmányozó köztisztviselőknek különösen a következő a IV. pont szerinti szempontokat szükséges vizsgálniuk.
Vissza:
I. Alkalmazandó jogszabályi rendelkezések
II. A szerződéstípus megválaszthatóságának általános kérdései
Tovább:
IV. A munkaviszonyt meghatározó jellemzők
Dr. Veres János s.k. - pénzügyminiszter
Csizmár Gábor s.k. - foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi
miniszter

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?