Ismét díjazza a kiemelkedő hazai üzletembereket az EY
Az EY idén is keresi azokat a magyar vállalkozókat, akik rátermettségükkel, újító szellemiségükkel és kimagasló üzleti teljesítményükkel helyet kaphatnak az EY Az Év Üzletembere Díj nyerteseinek exkluzív klubjában. A független zsűri által kiválasztott győztes képviseli majd Magyarországot a világversenyen Monacóban.
Az elismerést korábban olyan meghatározó üzletemberek vehették át, mint Hegedüs Éva, Csányi Sándor, Demján Sándor, Váradi József vagy Wáberer György.
Az EY Az Év Üzletembere program a világ egyik legrangosabb üzleti elismerése, amely több mint 65 országban, 5 kontinensen ünnepli a kiemelkedő vállalkozói eredményeket. A program 1986-ban indult az Egyesült Államokban, az első globális győztest pedig 2001-ben választották meg Monacóban. Azóta világszerte több mint 600 díjazott kapta meg a címet. Magyarországon 2003 óta rendezik meg a különleges eseményt, amely mára a hazai üzleti élet egyik legnívósabb rendezvényévé is vált, ahol eddig több mint 60 kiemelkedő vállalkozót ismertek el a fődíjjal és a különdíjakkal.
Az EY Az Év Üzletembere program nem csak egy díjról szól, hanem egy küldetésről: célunk, hogy elismerjük és támogassuk azokat: célunk, hogy elismerjük és támogassuk azokat a magyar vállalkozókat, akik bátorságukkal, innovációval és kitartásukkal formálják a gazdaság jövőjét. Hiszünk abban, hogy az üzleti közösség ereje kulcsfontosságú a fenntartható fejlődéshez, és büszkék vagyunk rá, hogy immár több mint két évtizede reflektorfénybe állíthatjuk a legkiválóbb hazai üzletembereket”
– hangsúlyozta Vékási Tamás, az EY Magyarország vezérigazgatója.
A pályázatokat idén is független szakmai zsűri értékeli, amelynek tagjai: Hegedüs Éva, a Gránit Bank társalapítója és elnök-vezérigazgatója; Balogh Gabriella, igazgatósági tag, Net Média Zrt.; Bárány Péter, a Master Good tulajdonosa és ügyvezető igazgatója; Csányi Péter, az OTP Bank vezérigazgatója; Kapitány István, a Menedzserszövetség elnöke, a Shell korábbi globális alelnöke, Lévai Bálint, a BioTechUSA-cégcsoport társtulajdonosa és vezérigazgatója; valamint Tóth Tibor, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója.
A bírálóbizottság idén 6 fő kategóriában – EY Fenntarthatóságért Különdíj, EY Innovátor Különdíj, EY Női Vállalkozói Kiválóság Különdíj, EY Vállalkozói Szellemiségért Különdíj, EY Példakép Különdíj, EY Digitális Különdíj – ismeri el a vállalkozók munkáját. Továbbá átadja a fődíjat annak a kivételes üzletembernek, aki hazánkat képviseli Monacóban, a verseny nemzetközi döntőjén.
Az EY Az Év Üzletembere Díjra a jelentkezési határidő 2025. december 15.
Egy üzletasszony lett az Év Üzletembere Díj idei győztese
- íme a tavalyi győztes!
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?