Megjelent: 5 éve

Helló, itt a terep menedzsered beszél!

"Sokszor esnek vezetők abba a hibába, hogy túl sok időt töltenek el az íróasztal mellett számok elemzésével és táblázatok készítésével. Én csak úgy hívom őket, hogy ők az „excel” vagy „desk” menedzserek. Tölts minél több időt terepen, beszélgess értékesítőiddel formálisan és informálisan, és meglátod termelni fogják az eredményeket" - Hamsik Gábor írt cikket a HR Blogon az értékesítők motiválásáról.

Kiemeltem hat olyan eszközt, amit pályafutásom alatt én is használtam, illetve amely segíthet értékesítési csapatunk motivációjának serkentésére:

1. Jó munkakapcsolat kiépítése, fenntartása



Ahhoz, hogy szorosabb kapcsolat kiépüljön a kollégák között fontos, hogy teremtsünk lehetőséget egy kis szocializálódó tevékenységre munkaidő alatt is, hogy jobban megismerjék/megismerjük egymást.
Ilyen lehet akár egy értekezlet előtti informális beszélgetés. Én pl. fontosnak tartottam, hogy a szokásos havi értekezlet előtt, amikor beértem az irodába NE a gépem elé üljek le a míting megkezdéséig, hanem beszélgessek kollégáimmal, főleg azokkal, akiket ritkábban látok. Ezenkívül fontosnak tartottam azt is, hogy időközönként közösen menjünk ebédelni, vagy akár a szokványos havi értekezlet mellett/helyett csináljunk valamilyen társasági programot együtt (gokartozás, bowling stb.)

2. Megismerni mindegyik kolléga személyiségét


Ahhoz, hogy a csapatunk mindenegyes tagját hatékonyan tudjuk vezetni, győződjünk meg arról, hogy megismertük az egyéni erősségeket. Ez segít majd abban is, hogy a motivációs és ösztönző eszközöket/stratégiát az adott személyre tudjuk szabni.
Ebben segítségünkre lehetnek külsős (tesztek, külsős coach) illetve belsős (coaching) eszközök is. Az eredményeket később fel tudjuk majd használni egy személyes profil elkészítéséhez, ahol az erősségeket feladatokhoz, munkafolyamatokhoz tudjuk rendelni, a gyengeségeken pedig együtt tudunk dolgozni, fejleszteni. Én sokat utaztam a munkatársakkal, ahol a munka, tárgyalások mellett utazás közben rengeteg idő és lehetőség volt az informális beszélgetések mellett a „személyi profil kialakítására” is.

3. Személyre szabott ösztönző program



Minden ember más, így minden embert különböző módon és dolgokkal lehet motiválni. Valakinél akár egy teniszbérlet, másnál pedig egy plusz szabadnap jelentheti a kiegészítő motivációs tényezőt.
Természetesen az anyagi motivációról sem szabad megfeledkezni. Győződjünk meg arról, hogy a jutalékos rendszer amellett, hogy összhangban van a vállalati célokkal minden értékesítő számára világos és elfogadott legyen. Én fontosnak tartom, hogy a jutalékos/bónusz rendszer mindig számokhoz legyen kötve, ne pedig úgy értékeljük az értékesítőket, hogy volt-e rajta sapka vagy sem. A minőségi követelmények a munkakör része, ha valakinél hiányosság merül fel, segítsük át, képezzük, ne pedig a bónuszába illesszük be. Az rendszer legyen mindig egyszerű és átlátható mindenki számára.

4. Az egyéni célok meghatározása



A jutalék/bónusz rendszert egy jól mérhető és elérhető célokhoz kell kötni (SMART goals). Fontos, hogy a kihívást jelentő célokat az értékesítő magáénak tudja, ami elősegíti a motiváció fenntartását.
Én pl. azt a technikát alkalmaztam, hogy hagytam az értékesítő kollégáimat, hogy saját maguk készítsék el a következő évi terveiket. Ezeket utána megbeszéltük, megvitattuk, de a végén az eredmény mindig az volt, hogy a terv az saját szülemény, így ezt jobban magukénak tekintették. Az is érdekes volt, hogy amikor összeraktam a kollégák egyéni terveit, az mindig magasabb volt, mint a vállalat által kitűzött központi terv. Ez azt jelentette számomra, hogy kollégáim nem becsülték alul készségeiket, kihívást jelentő terveket állítottak fel maguknak, illetve, hogy én pedig ismertem kollégáim képességeit, amikor a vállalati tervekről egyeztettem vezetőimmel. Legyenek rendszeres értékelő személyes beszélgetések is, amelynek gyakoriságára természetesen az elért eredmények függvényében kerüljön sor (heti, havi vagy negyedéves).

Ha a „Belső verseny létrehozásáról” és a „Siker megünnepléséről” szóló rész is érdekli, olvassa tovább a Salestalents cikkét a HR Blogon.

Fotó: Pexels.com
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Bérverseny és alternatív munkaidő-beosztás

A reálbérek megtartása idén is kihívás lesz, de az év második felében már várható mérsékelt gazdasági növekedés, ami a toborzás... Teljes cikk

A vezetők majdnem fele aggódik vállalkozása hosszú távú fennmaradása miatt

Az előző évhez képest több mint kétszeresére (18%-ról 38%-ra) nőtt azon vezérigazgatók aránya, akik úgy vélik, hogy a globális gazdasági... Teljes cikk

"Ne kívülről hozzuk be a tudást, hanem belül építsük ki a kompetenciákat." - interjú Urbán Anitával

“Ne kívülről hozzuk be a tudást, hanem belül építsük ki a kompetenciákat, belső erőforrásokkal oktassuk, mert csak így fenntartható a... Teljes cikk