kapubanner for mobile

Jobb a teljesítmény és a csapat aktív kikapcsolódással

Átadták a BSI (Budapest Sportiroda) által szervezett "Fut a cég extra" díjat, melyet immáron harmadik alkalommal nyert el a HP Magyarország Kft. csapata, akik kiemelt jelentőséget tulajdonítanak a sportnak, nemcsak a csapatépítés, hanem az egyéni motiváció szinten tartása érdekében is.

A díjátadó rendezvényt megtisztelte jelenlétével Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai források felhasználásáért felelős államtitkára, aki szintén elhivatott sportember, félmaratoni futó, valamint Monspart Sarolta mesteredző, tájfutó világbajnok.

A Fut a cég extra a cégek, munkahelyi közösségek versenye. Ezért a részvételnél alapfeltétel, hogy a nevezett versenyzők a cég munkatársa, alkalmazottja legyen. 2014-ben már 5 rendezvény érintett versenyszámaiban hirdettek céges kategóriát a szervezők, így sokkal több lehetőségük volt a munkahelyük színeiben célba érkezőknek arra, hogy részvételi és eredményességi pontokat szerezzenek cégük számára. A tavalyi évben a HP csapata lett a legsikeresebb, akik immár harmadik alkalommal nyerték el a megtisztelő díjat - olvasható a közleményben.

A HP Magyarországnál a különböző események kiindulási alapja az önszerveződés és a sokszínűség. Ez azt jelenti, hogy mind az ötletek kitalálásában, mind pedig a megvalósításban elsőszámú szerepet kapnak a kollégák. Így van ez a sporteseményeken való részvételek szervezésénél is. Ez a forma magas szinten tartja mindenki motivációját, hiszen mind a munkavállaló, mind pedig a vezető a magáénak érzi az eseményt.

Az eseményen Kovács Krisztina, a HP Magyarország Kft. HR igazgatója és Weiler Zsolt a HP futóklub vezetője beszélt a cég wellness filozófiájáról, mely mások számára is példamutatóan három alappilléren nyugszik: sport, mentális- és pénzügyi "wellness". Mindehhez a vezetőség biztosítja a keretet, a programot pedig a munkatársak kedvük szerint töltik fel tartalommal. Olyan sporteseményeket támogatnak, amelyben a dolgozók szeretnének részt venni, és melyet önkéntes alapon szerveznek meg.

A cégnél az elmúlt években jelentősen bővült a jelentkezők száma a közvetlen rokonok bevonása és a futás népszerűségének köszönhetően.

- Nagyon büszke vagyok rá, hogy az elmúlt években kollégáim segítségével több száz embert sikerült megmozgatnunk a sport több területén is. Véleményem szerint minden kolléga hős, bármekkora teljesítményt is tett le az asztalra, mert mindenki a saját határait feszegetve lépett, futott. Szerintem a megterhelő mindennapok során az aktív kikapcsolódás felfrissít és egészségesen tart, jobb munkahelyi teljesítményre sarkall és nem utolsó sorban: csapatot épít. Úgy látom, hogy az ilyen megmozdulások is hozzájárultak a belső munkavállalói elégedettségi eredményeink jelentős erősödéséhez - mondja Kovács Krisztina, HR igazgató.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek