Jobbatical - új atipikus munka jöhet?
Ki akarna dolgozni a nyaralás alatt? Nos, ha megfordítjuk a dolgot, máris jobban hangzik: nyaralás munka közben. Erre teremt lehetőséget a legújabb őrület, a „jobbatical”.
Egészen más a helyzet, ha a hétköznapok egy olyan helyen telnek, amiket korábban csak utazási katalógusokban nézegettünk legjobb esetben, és ha egy rövid úszás a tengerben épp belefér az ebédszünetbe. Valami ilyesmire teremt lehetőséget a „jobbatical”, az észt startupcég által kitalált munka forma.
A név az egyelőre főként a nyugati munkakultúrában elterjedt sabbaticalból származik. A sabbatical(azaz szombat év) fél-egy éves szabadságot jelent, ami kiváló lehetőség az önismeret fejlesztésére és a további karrier átgondolására. Lehetőséget teremt arra, hogy a cég számára fontos, de a kiégés határán lévő szakemberek úgy tudjanak ténylegesen kikapcsolódni és feltöltődni, hogy közben nem aggódnak a munkahelyük elvesztése miatt, és a munkáltatójuknak sem kell kényszerűségből másik kollégát találni.
Nyugaton számos cég alkalmazza eredményesen, általában a cégpolitika szabályozza igénybevételének feltételeit. Legalább ötéves munkaviszonyhoz kötik, sok helyen pedig abban is megállapodnak, hogy milyen típusú önfejlesztést várnak el a munkavállalótól a karrierszünet időszaka alatt.
Abban minden szakértő egyetért, hogy mindenkinek szüksége lenne arra, hogy időnként hosszabb időre is ki tudjon szakadni a mindennapi mókuskerékből. De honnan lenne pénze és ideje az embernek egy ilyen hosszú szabadságra?
Néhány szerencsés rendelkezik a megfelelő erőforrásokkal, mások pedig arra esküsznek, hogy kevés pénzből, szerény körülmények között is lehet világot látni – hiszen sok helyen, ha már odaértünk, szinte fillérekből meg lehet élni. De mi van, ha mégis pénzre lenne szükség és mégis világlátásra vágyunk?
A Jobbatical szerint a megoldás a munka és a kalandozás egybe szervezése. Az ötlet az, hogy cégek mindenhol a világon működnek, sőt a startup láz sem hagyta érintetlenül az olyan, egyébként alapvetően nyaralóhelyként ismert tájakat sem, mint Bali, vagy mondjuk Franciaország déli része. A csodás helyszíneken működő startupoknak pedig szakemberekre van szüksége. Olyanokra, akik a saját területükön már bizonyítottak, és hajlandóak hosszabb időre – mondjuk egy évre – „elásni magukat” valamilyen az üzleti világ központjaitól távoli helyen.
A Jobbatical alapítójának elmondása szerint az ötletre egyelőre leginkább az amerikai tech és marketing guruk nyitottak. De nem csak a szakemberek és a fogadó cégek profitálhatnak az ötletből, hanem azok az államok is, akik nyitottak a rövid távú befogadásra és a szabályozással segítik ezeket az ideiglenes bevándorlókat. A külföldről hozott szakmai tudás ugyanis hatalmas fejlődési lehetőséget teremt a növekedni vágyó gazdaságok számára.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A bértranszparencia bevezetésének kulcsa, hogy a vállalatok mennyire készülnek fel és hogyan alakítják át a bérezési, juttatási és expat... Teljes cikk
Szentendre lett a legideálisabb település Budapest környékén a hibrid munkavégzéshez egy friss Ingázóváros Index szerint. A rangsorban olyan... Teljes cikk
- Család vagy karrier: Miért érezzük, hogy belerokkanunk? 1 hónapja
- Több irányítás, kevesebb kiégés? A kutatás szerint ez a titok! 1 hónapja
- A gyors piacra lépés varázsa: az MVP rejtelmei 1 hónapja
- Figyelmeztetés a munkaadóknak – új szintre lép a munkahelyi mentális egészség 2026-ban 2 hónapja
- Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben 2 hónapja
- Szabadság minden áron? - Rengeteg dolgozó keresett rá erre a kifejezésre az ünnep után 3 hónapja
- Csapatban az erő? - Így hat a magány a dolgozókra 3 hónapja
- Miért vagyunk ennyire hullafáradtak – és mi köze ehhez a munkának? 3 hónapja
- A Z generáció új munkaritmusa: mi az a microshifting, és miért terjed? 3 hónapja
- Mit nem oldott meg az AI 2025-ben? A HR-vezetők egyik legnagyobb tanulsága 4 hónapja
- Ezzel a 7 lépéssel képernyőmentes lehet a karácsonyi ünneplés 4 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?