Kapcsolati háló nélkül a tehetség nem érvényesül
314 fiatal tehetség kapott egy éven át személyre szóló támogatást a Magyar Templeton Programban. A HR Portal videójából kiderül, hogy a tudományos, kulturális munkában jeleskedő 10-30 év közötti Junior Templeton Fellow-k az egyik legfontosabb eredménynek azt tartották, hogy kapcsolati hálójuk a többszörösére bővült. A programot életre hívó Csermely Péter vegyész és hálózatépítő a program záró sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a Kárpát-medencében kiépített magyar tehetséggondozó hálózat sikeresen működik, több ország érdeklődik iránta. Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár elmondta a HR Portálnak, hogy a tehetséggondozásban megvalósul a kormányzat, a tudományos és a civil világ összefogása. A Magyar Templeton Program adományokból és uniós támogatásból mintegy 300 millió forintban részesült.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
További cikkek
30 év alatti anyák adókedvezményének érvényesítése
Nézzük meg a részleteket, tudnivalókat a 30 év alatti anyák kedvezményéről! Teljes cikk
25 év alatti fiatalok adókedvezménye nyilatkozat
A 25. életévét be nem töltött fiatal csökkentheti az összevont adóalapjába tartozó egyes jövedelmeit a 25 év alatti fiatalok kedvezményével. A... Teljes cikk
Négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye
A négy vagy több gyermeket nevelő anyák adókedvezményt érvényesíthetnek az összevont adóalapba tartozó egyes jövedelmekre értékhatártól... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Magyar Revolut: 12 kérdés, amire még nincs válasz 3 hete
- MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek 3 hete
- Hiába az AI-láz: a magyar vállalatok 77%-a még semmit nem lát a megtérülésből 1 hónapja
- Új vezérigazgató a a Magyar Suzuki Zrt. élén 2 hónapja
- Lezárult a "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" program 2 hónapja
- Létrejött a bérmegállapodás a Magyar Postánál - Ennyivel nőnek a bérek 2 hónapja
- Luxuskarácsony az állami szektorban: 52 ezres ajándékcsomagot kaptak a dolgozók 3 hónapja
- 10 milliárd forintos uniós program indul az alacsony végzettségű álláskeresők támogatására 3 hónapja
- Ez mentheti meg a bajba jutott hallgatókat az egyetemeken 4 hónapja
- Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés 4 hónapja
- HR Tehetségek 2025: ezt tanulhatjuk tőlük 4 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?