kapubanner for mobile

Kapkodnak a mérnökök után

A brit vállalatok 40 százaléka számít arra, hogy az elkövetkező négy évben nem lesz képes kielégíteni a mérnökök és a technikusok iránti igényét - derül ki Európa legnagyobb ágazati szervezetének, a mérnöki és technológiai intézet (IET) felméréséből, melyet a Világgazdaság idéz.

Mivel a brit fiatalok egyre kisebb számban választják a mérnöki és technikusi hivatást, a cégek Németországból és Indiából próbálnak utánpótláshoz jutni - írja a Financial Times. A mérnökök iránti keresletet elsősorban az áram- és gázszolgáltatók támasztják Nagy-Britanniában, amelyek az elkövetkező tíz évben mintegy 12 milliárd fontot (17,5 milliárd euró) terveznek hálózataik felújítására fordítani.

Magyarországon is hiányoznak a műszaki diplomások, jelenleg csak a munkaügyi kirendeltségeknél több mint 160 mérnöknek kínálnak állást, miközben az internetes álláshirdetések egynegyede is nekik szól. A Műegyetem tavaly őszi elemzése alapján a hazai vállalatok többsége új beruházás, valamint a termelés bővítése miatt keres főleg informatikust, gépész-, illetve villamosmérnököt - tájékoztatta a Világgazdaságot Hajdú Csongor, a BME Karrier Irodájának vezetője.

A magyarországi cégek mindenesetre proaktívan igyekeznek kezelni a mérnökhiányt, többségük gyakornoki, illetve ösztöndíjprogramot hirdet. A Strabag SE építőipari konszern jelenleg például végzős, pályakezdő hallgatókat keres a Trainee programjában való részvételre, a GE Hungary pedig legalább harmadéves mérnökhallgatókat keres négy hónapos gyakornoki munkára - írja a Világgazdaság.

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Amit az egyetem után senki nem mond el – álláskeresés a gyakorlatban

Csaknem 400 diákból „szemezgethettek” a munkaadók a DSZ Karrier Feszt 2026 rendezvényen. A fiatalok számára pedig számos gyakornoki és junior... Teljes cikk

Nyugodjon békében az önéletrajz? Már nem így választanak a cégek

A mesterséges intelligencia korában bárki percek alatt gyárthat tökéletesnek tűnő önéletrajzot – a cégek pedig egyre kevésbé hisznek nekik.... Teljes cikk

A titkos fegyver, ami átalakítja a toborzást: ismerd meg az ATS-t

Mi is az ATS? Az Applicant Tracking System betűszava, toborzást támogató szoftverrendszer. Kezeli, szűri a pályázókat, automatizálja a kiválasztás... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek