Keresi a fotózó sofőrt a BKK
Egy buszsofőr fotót készített arról, hogy a vezetőfülkében 45,3 Celsius fok volt. Ezután a BKK vezetősége közleményt adott ki a dolgozóknak, melyben azt kérik a sofőröktől, ha nem működik a klíma, nyissák ki az ablakot, és jelezzék a hibát - írja a Népszava.
A lap értesülései szerint a BKK nagy erőkkel keresi a fotót készítő sofőrt. „Egyes munkáltatók a problémák megoldása helyet Columbo és Derrick közös gyerekét játszva egyfolytában nyomoznak, vajon ki készítette a fotót. Ahelyett, hogy energiájukat inkább a munkára összpontosítanák” - mondta a Népszavának, Szabó István, a Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke.
Szabó szerint az sem az ésszerű, hogy a cég most kötött szerződést a klímák javítására, mert így majd ősszel, télen készülnek el a javításokkal.
Népszava
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy friss nemzetközi kutatás szerint jelentős különbségek vannak az egyes szakmák egészségügyi kockázatai között: míg a műszakos, fizikailag és... Teljes cikk
Laboreredmények szerint rákkeltő nikkelnek lehettek kitéve nemcsak a saját állomány, hanem alvállalkozók dolgozói is a Samsung SDI gödi üzemében.... Teljes cikk
A Telex oknyomozó cikke szerint a gödi Samsung-gyárban súlyos munkavédelmi kockázatok merültek fel: egyes mérések a határérték többszázszorosát... Teljes cikk
- 72 dolgozó sorsa lett kérdéses a Szőlő utcai javítóintézet ügyében 3 hónapja
- Megállapodtak: jelentős fizetésemelés és extra juttatások a MÁV-nál 3 hónapja
- Ekkora béremelést kapnak a vízügyi dolgozók 3 hónapja
- Nevelőszülői béremelés? Igen is, meg nem is 4 hónapja
- "Többek vagyunk azáltal, hogy más kultúrákkal is együttműködünk" - a Pannonjob és a Club Tihany megoldása a munkaerőhiányra 5 hónapja
- Megjelent a rendelet a közszolgálati dolgozók otthontámogatásáról – itt vannak a részletek 5 hónapja
- Már az interjúra sem jönnek el - miért tűnnek el a kétkezi munkások? 5 hónapja
- Nincsenek nők és kisebbségek, csak fehér férfiak - ilyen lenne a munka világa? 5 hónapja
- Bérvita és elvándorlás: összeomlás szélén a színházi szakma? 6 hónapja
- Kontárok lepték el a klímaszerelő szakmát – így verik át a megrendelőket 6 hónapja
- Orbán Viktornak üzentek a szociális dolgozók 7 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?