kapubanner for mobile

Két év alatt 70 százalékkal emelik a román nyugdíjakat

A román képviselőház szerdán ismét elfogadta azt a korábban alkotmányellenesnek nyilvánított nyugdíjtörvényt, amelynek értelmében a következő két évben mintegy 70 százalékkal nőnek az öregségi járandóságok.

Az MTI szerint a tervezetet Lia Olguta Vasilescu volt munkaügyi miniszter terjesztette be. A képviselőház már tavaly decemberben megszavazta a jogszabályt, amely később nem állta ki az alkotmányossági normakontrollt, így visszakerült a parlamenthez kiigazítás végett. A tervezett nyugdíjemelések tekintetében a honatyák nem változtattak, így szeptembertől 15 százalékkal nő a nyugdíj.

Lényeges emelés jövő év szeptember 1-jétől lesz, akkor a nyugdíjpont - aminek alapján kiszámolják az öregségi járandóságokat - értéke elérné az 1775 lejt. Ez azt jelenti, hogy a nyugdíjak már a jövő év őszén több mint 60 százalékkal lesznek magasabbak a jelenleginél, és 40 százalékkal haladják meg a szeptember 1-jén megemelt nyugdíjakat.

A törvényt 197 honatya támogatta 70 tartózkodás mellett, egy ellenszavazat sem volt. Ennek ellenére a fő ellenzéki pártok kételyeiket fejezték ki, hogy lesz-e elég pénz az állami költségvetésben a tervezett nyugdíjemelésre.

Azzal vádolták a kormányt, hogy populista intézkedéseket hoz a jövő évi parlamenti választások előtt. Viorica Dancila miniszterelnök és Eugen Teodorovici pénzügyminiszter korábban többször kijelentették, hogy van pénz a költségvetésben a nyugdíjemelésekre, és arról biztosították a közvéleményt, hogy a tervezett emelések fenntarthatók.

A jogszabály csak akkor lép hatályba, ha Klaus Iohannis elnök is aláírja, aki korábban már többször azt vetette a kormány szemére, hogy fenntarthatatlan kiadásokba bocsátkozik az államadósság növelésének terhére.

Az idei első negyedévben 1227 lej (84 ezer forint) volt az átlagnyugdíj Romániában.

MTI

  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ennyi magyar kap havi 2 millió forintnál több nyugdíjat

Rekordszintű különbségek rajzolódnak ki a magyar nyugdíjak között: miközben a többség 220 ezer forintnál kevesebből él, már több tucatnyian... Teljes cikk

Évente egy kabát, de közben beázik a ház – mi történik a magyar nyugdíjakkal?

A nyugdíjak emelése ma Magyarországon szinte kizárólag az inflációt követi, így az idősek ugyan papíron nem veszítenek a jövedelmük... Teljes cikk

Jelentős változás jöhet a nyugdíjszámításban, amely sokakat érint

Jelentős, akár 9,4 százalékos emelkedés várható a nyugdíjszámítás egyik kulcstényezőjében, ami érdemben befolyásolhatja a megállapított... Teljes cikk