kapubanner for mobile

Kétszer több munkanap marad ki betegség miatt, mint Ausztriában

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az oktatás és az egészségügy helyzetét is versenyképességi kérdésnek tartja a Magyar Nemzeti Bank. Ezért nem igazán van rendjén, hogy Magyarországon kétszer annyi munkanap marad ki betegség miatt mint például Ausztriában.

Erről a jegybank Költségvetési és Versenyképességi Elemzések Igazgatóságának vezetője nyilatkozott az intézmény által nemrég elkészített tanulmányát idézve. Baksay Gergely szerint az egészségben leélt életszakasz pedig nemcsak a nyugati államokban mértnél, de a cseh vagy a lengyel átlagnál is rövidebb. Magyarországon jelenleg kétszer annyi munkanap marad ki betegség miatt mint például Ausztriában.

Ezért az MNB szerint támogatni kell az életkornak megfelelő szűrővizsgálatokat, valamint a munkahelyi és a tömegsportot is. Szorgalmazzák emellett az egynapos műtétek kiterjesztését is. Az elemzést és a javaslatokat a nemzeti bank szakértői eljuttatják a döntéshozókhoz is.

HírTV
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek