kapubanner for mobile

Kezdő munkavállalók: kis cég, vagy multi

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Sok pályakezdő számára jelent dilemmát, hogy első munkahelyeként nagyobb vagy kisebb méretű vállalatnál próbáljon elhelyezkedni. A szakemberek szerint ennek nincs túl nagy jelentősége, a gyakorlat megszerzését kell szem előtt tartani.

A mikro-, kis- és a középvállalkozás ugyanolyan tökéletes első munkahely lehet, mint egy multinacionális cég, a lényeg, hogy a pályakezdő mihamarabb túlessen a gyakorlat nélküli státuson - hangsúlyozta a Világgazdaságnak Borbély Klára, a Trenkwalder-Multiman Személyzeti Szolgáltató Kft. kirendeltségvezetője. Egy kisebb méretű társaság még előnyös is lehet, mivel az általuk kínált állás átfogóbb tapasztalatokat nyújt, komplex képet ad a munka világáról. Az itt betöltött állás hátulütője lehet a továbbtanulás hiánya, amelyet egy itt dolgozó legfeljebb önerőből valósíthat meg. Előrelépési lehetőségre, az új szakmai kihívások megtalálására szintén kevés esély van.

A közepes méretű vállalatoknál már megtapasztalhatja egy pályakezdő a divatos kifejezéssel megfogalmazható "life-long-learning" élményt - mondta Borbély Klára a Világgazdaságnak. Az önkipróbálásra lehetőséget adó számos alkalom adódhat itt, a legtöbb ilyen típusú cégnél rugalmasan kezelik a pozíciók és a feladatkörök közötti átjárást.

Ha első munkahelyként multinacionális cégnél választ állást a fiatal, az elkövetkező pár évet befektetésnek kell tekintenie a tapasztalatok, a nélkülözhetetlen szakmai tudás megszerzésére. Itt csak részterületekkel ismerkedhetnek meg a fiatalok, előny viszont, hogy a multiknál a vállalati kultúra szerves része a szakmai, a készség- és a személyiségfejlesztés - akár személyre szabottan is - írja a Világgazdaság.

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek