kapubanner for mobile

Ki akar a honvédségnél dolgozni? - ösztöndíj is van

Leendő mérnököknek, informatikusoknak és pénzügyi szakembereknek is ajánl ösztöndíjat a Magyar Honvédség - írja a Magyar Idők.

Több mint 120 ezer forintos havi ösztöndíjat kínál egyes egészségügyi szakok hallgatóinak a Honvédelmi Minisztérium (HM). A Magyar Idők úgy tudja, a tárca ezzel igyekszik enyhíteni a katonaorvos-hiányt. Ennek fő forrása ugyanis, hogy 2002-ben megszüntetették az ösztöndíjrendszert, így nem volt biztosított az utánpótlás.

Az ösztöndíjra leendő mentőtisztek, közegészségügyi-járványügyi ellenőrök, egészségügyi szervezők, fizioterápiás gyógytornászok, illetve dietetikusok is jelentkezhetnek, ha a következő években végeznek.

A HM-nél több más szakmában is szükség van utánpótlásra, erre utal legalábbis, hogy még fél tucat képzés hallgatói számára szintén ösztöndíjpályázatot hirdetett a honvédség.

Élelmiszeripari, villamos-, jármű-, gépész- és építőmérnök hallgatók, leendő mérnök informatikusok, pénzügyi és számviteli szakemberek, valamint repülőgépészek és avionikusok (az elektronikus repülésirányító rendszerekhez értő szakemberek) jelentkezését várják az egészségügyiekhez hasonló feltételekkel.

Az egyetemek, főiskolák hallgatói szintén több mint bruttó havi 120 ezer forintra, a középiskolában tanulók csaknem havi 24 ezer forint alapösztöndíjra, valamint a tanulmányi átlaguk függvényében további legalább 10, maximum 20 ezer forintra pályázhatnak. A pályázatok beadási határideje augusztus 20., az elbírálásuké pedig szeptember 1.

Magyar Idők
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek