Ki az a relocation szakember és mit csinál?
A Magyarországra érkező külföldiek áttelepülését segíti: a költözéstől a munkavállalási- és tartózkodási engedélyek megszerzésén keresztül, a lakáskeresésen át a hazautazásukkal kapcsolatos ügyintézésig. Legújabb a cikkünkben az Expat-Center relocation tanácsadója, Tresser Terka mesél egy munkanapjáról.
szakmát?
Évekig humán erőforrás területen dolgoztam egy multinál, majd megszületett a 2 gyermekem és 5 év otthonlét után igyekeztem olyan munkahelyet/szakmát keresni, ahol meg tudom tartani az egyensúlyt a család és a munka között.
Mikor megláttam, hogy relocation szakemberképzés indul Magyarországon, úgy éreztem, hogy ez nekem lett kitalálva. A férjem Szíriából származik és az Ő révén már betekintést nyerhettem, milyen is egy külföldit Magyarországra áttelepíteni. Nagyon érdekes egy másik országból érkező szemszögéből nézni a dolgokat.
Így hát rövid gondolkozás után azonnal jelentkeztem és a tanfolyam alatt, titokban már azon gondolkoztam, hogy milyen jó is lenne az Expat-Centernél dolgozni majd a kurzus elvégzése után.
Miért gondolod, hogy ez egy feltörekvő, fontos szakma, aminek van Magyarországon jövője?
Egyre több külföldi vállalat települ Magyarországra és ezeknek a vállalatoknak a felsővezetői javarészt külföldiek. Ők családdal érkeznek és úgy szeretnének áttelepülni egy számukra talán még ismeretlen országba, hogy az a lehető legzökkenőmentesebb legyen. Mi ebben segítünk Nekik.
Reggeli emailek elolvasása és ügyféltalálkozók szervezése.Mik a legnagyobb kihívások az ideköltöző expatok beillesztésének kapcsán?A legtöbb expat családdal együtt érkezik és nagyon fontos, hogy úgy tudjuk őket beilleszteni, hogy ők a legkevesebbet érezzék az áttelepülés “nehézségeiből”. Gyakorlatilag bármiben rendelkezésükre állunk, a városnéző körutaktól kezdve, óvoda és iskolakeresésben, de ha esetleg a családban valakinek különleges hobbija van, arra is találunk lehetőséget, hogy tudja folytatni.
Hogy telik egy napod?
Nincs két egyforma napom. Van adminisztratív része a munkámnak, amikor például vízumkérelmeket állítok össze, formanyomtatványokat töltök ki és van a mozgalmasabb rész, amikor ügyfelekkel találkozok, Bevándorlási Hivatalba és egyéb hivatalokba megyek ügyeket intézni. Mindkettőt élvezem, de az igazi kedvencem az, amikor beilleszkedést segítő városbemutatást tartunk az expatoknak.
Indulás ügyféltalálkozóraMiért szereted ezt a munkát?Pont azért, mert nincs két egyforma nap és rugalmasan lehet beosztani az időt. A relocation sok területet felölel, így mindig lehet valami újat tanulni és ezért számomra megunhatatlan. Szeretek szervezni, jönni-menni és az új kultúrákkal találkozni. Jó érzés számomra azt látni, hogy egy ügyfelünk áttelepülése zökkenőmentesen zajlott és sikeresen beilleszkedett az új környezetébe.
Kivel beszélheted meg a szakmai elakadásokat, nehézségeket?
A manageremmel, Cziczárdi Györgyivel. Bármikor és bármilyen ügyben fordulhatok hozzá ha elakadok, rengeteget tanulok tőle.
Egy gyors szakmai egyeztetésLegutóbbi ügyfél élményed?Valamelyik nap egyik ügyfelünk négy éves kislányának intéztünk tartózkodási engedélyt és fotót kellett készíteni róla az adatlaphoz. A kép olyan jól sikerült, hogy a kislány nem is akarta átadni, sem az apukának, sem nekem, de még a hivatali ügyintéző hölgynek sem, aki emiatt nem tudta bevenni a kérelmét. Miután a kis ügyfelünk majdnem elsírta magát, úgy döntöttünk, hogy a fotókat természetesen megtarthatja és készítünk róla újat. Ezzel a megoldással mindenki elégedett volt.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Database Administrator (DBA), magyarul adatbázis-adminisztrátor az az informatikai szakember, aki egy szervezet digitális „széfjéért” és annak... Teljes cikk
A QA Engineer (Quality Assurance Engineer), magyarul leggyakrabban minőségbiztosítási mérnök vagy szoftvertesztelő, a szoftverfejlesztési folyamat azon... Teljes cikk
A Social Media Manager - magyarul közösségi média menedzser - az a szakember, aki egy márka, cég vagy közszereplő teljes online jelenlétét kezeli a... Teljes cikk
- Külföldi munkaerő Magyarországon: szervezeti tapasztalatok és tanulságok 2 hónapja
- A külföldi dolgozók száma és változása nemzetgazdasági áganként - grafikon 3 hónapja
- Így lehet majd ügyet intézni a NAV-nál az ünnepek alatt 4 hónapja
- A mentorprogram, mint a sikeres beilleszkedés kulcsa 4 hónapja
- Óriási szakemberhiány Németországban: itt a hiányszakmák friss listája 5 hónapja
- Külföldi kollégák felvétele egyszerűbben, gyorsabban, biztonságosabban 7 hónapja
- Sok pénzt bukhat, aki ezt nem tudja a külföldi munkáról és a nyugdíjáról 7 hónapja
- Ezért keresnek gyengébben a bevándorló dolgozók 7 hónapja
- Külföldön is dolgoztál? Így állapítják meg a nyugdíjadat 7 hónapja
- "Nem beszél angolul!" – végleg eltiltották a magyar orvost a brit kórházban 8 hónapja
- Ezek a világ legjobb városai a külföldön dolgozó utazók számára 9 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?