kapubanner for mobile

Ki kell harcolni a béremelést

Kelet-Európában minden adottság megvan arra, hogy elkezdjenek nőni a bérek, de ezt maguktól nem fogják megtenni, hanem harcolni kell érte, mondta az Eurologusnak Marianne Thyssen, a foglalkoztatásért és szociális ügyekért felelős uniós biztos.

images

Marianne Thyssen nem látja akadályát annak, hogy a keleti országokban ugyanolyan fejlődés történjen, mint nyugaton, hiszen zajlanak a fejlesztések, beruházások, a szakemberek képzése. Ha mindez megvan, akkor miért érne kevesebbet egy kelet-európai munkás munkája, mint nyugati társáé?

Mint mondta, tudja, hogy a dolgok nagyon máshonnan indultak a dolgok a rendszerváltáskor, de azért itt is sikerült már komolyabb előrelépést elérni, de megjegyezte: "ne higgyük azt, hogy a magas bérek majd csak az ölünkbe hullanak. Ki kell őket harcolni, mert ha a cégeken és az államon múlik, leshetjük, hogy mikor fognak többet fizetni"- írja az Eruologus.

Amikor megvan rá a gazdasági lehetőség, akkor a szakszervezeteknek a sarkukra kell állniuk, és magasabb béreket kiharcolni, ami hosszabb távon a munkáltatónak is jó, hiszen így lesz nagyobb a vásárlóerejük, és fejlődik a gazdaság. Emellett azt is megemlítette, hogy ehhez a termelékenységnek is nőnie kell, hiszen akkor lehet többet is fizetni.

A magas fizetésekhez a versenyben jó minőséggel, innovációval kell kiemelkedni.
Marianne Thyssen az Unió kezdeményezéséről, a szociális pillérről is beszélt, ami arról fog szólni, hogy megvizsgálják a tagállamok társadalombiztosítási rendszereit és munkajogát, hogy azok megfelelnek-e két célnak: versenyképesek-e, és mindenki biztosítva van-e, aki dolgozik.

Eurologus-Index
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek