kapubanner for mobile

Kölcsönmunka: értelmetlen az új szabály

Több hazai vállalat állásfoglalásért fordul a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériumhoz, mivel értelmetlennek találják a munkaerő-kölcsönzésről szóló szabályzók egyik frissen módosított pontját – értesült a Világgazdaság.


Kapcsolódó témák

Kölcsönzők és közvetítők

Védelem a kölcsönmunkásoknak

OÉT: éles vita a munkaerő-kölcsönzésről

Szigorodik a munkaerő-kölcsönzés



A munka törvénykönyve értelmében ugyanis januártól, ha a foglalkoztató szünteti meg a munkaviszonyt, akkor fél évig nem kölcsönözheti vissza ugyanazt a kollégát a céghez. A dolgozói kiszervezést tiltó rendelkezéssel a jogalkotó a már meglévő munkahelyek védelmét kívánta biztosítani, mégis megnehezíti így a csoportos létszámcsökkentéssel küzdő, illetve a megrendelésektől nagymértékben függő cégek munkaerő-gazdálkodását. Különösen azoknál a vállalkozásoknál okoz gondot az új szabályzó, ahol az egyes üzletágak elkülönült szervezeti egységben folytatják tevékenységüket, szinte önálló vállalkozásként.

A munkaügyi tárcához kíván fordulni egy magát megnevezni nem kívánó állami cég is, amely szívesen alkalmazná kölcsönmunkásként néhány régi dolgozóját, a jogszabály-módosítás azonban lehetetlenné teszi, hogy az egyik üzletágtól elbocsátottakat egy másik üzletágnál, másik telephelyen munkaerő-kölcsönzés keretében foglalkoztassa..

Magyarország versenyképességét akadályozza a munkaerő-kölcsönzésről szóló szabályzó módosítása – nyilatkozta a Világgazdaságnak Küzmös László. A Getwork Hungary szakmai igazgatója úgy véli, azok a cégek, amelyek jogsértőn szervezték ki dolgozóikat, már korábban megtették ezt a lépést, és most kifejezetten azok a vállalatok járnak rosszul, amelyek a termelésingadozás miatt kényszerülnek elbocsátásokra. Rosszul jár a dolgozó is, hiszen ha kölcsönmunkásként még vissza akar térni a céghez, neki kell felmondani a munkaadójánál – emelte ki.
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Amit az egyetem után senki nem mond el – álláskeresés a gyakorlatban

Csaknem 400 diákból „szemezgethettek” a munkaadók a DSZ Karrier Feszt 2026 rendezvényen. A fiatalok számára pedig számos gyakornoki és junior... Teljes cikk

Nyugodjon békében az önéletrajz? Már nem így választanak a cégek

A mesterséges intelligencia korában bárki percek alatt gyárthat tökéletesnek tűnő önéletrajzot – a cégek pedig egyre kevésbé hisznek nekik.... Teljes cikk

A titkos fegyver, ami átalakítja a toborzást: ismerd meg az ATS-t

Mi is az ATS? Az Applicant Tracking System betűszava, toborzást támogató szoftverrendszer. Kezeli, szűri a pályázókat, automatizálja a kiválasztás... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek