Kósa szerint egymillió nyugdíjas dolgozna
Kedden a parlament elfogadta a közérdekű nyugdíjas-szövetkezetek létrehozásáról szóló javaslatot, így július 1-jétől azok a nyugdíjasok, akik szeretnének dolgozni, kedvező adózási formában vállalhatnak munkát. Harrach Péter legutóbbi 800 ezres bátor becslése után, Kósa Lajos már egymillió nyugdíjasról beszél, akiket érdekelne a lehetőség - írja a Portfolio.
Fiák azt is elmondta, hogy konzorciumi formában működhetnek együtt a diák- és nyugdíjas-szövetkezetek. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a munkaadó már nemcsak diákokat, hanem időseket is kérhet az adott munkakör betöltésére, attól függően, hogy milyen igények merülnek fel.
A Diákész vezetője a munkaadók körében végzett felmérés alapján arról beszélt, hogy ma már nincs olyan ágazat, ahol ne fogadnák szívesen a dolgozni vágyó nyugdíjaskorúakat. Kiemelten igaz ez a kereskedelemben, és különösen a kisebb településeken, ahol komoly gondot jelent a bolti eladók utánpótlása, ráadásul a kis lélekszámú helységekben diákmunkások sincsenek.
A nyugdíjas-szövetkezetek célja, hogy - a diákmunkásokhoz hasonlóan - az idősek is dolgozhassanak rugalmas időbeosztásban, akár heti két napon, 4 órás munkarendben.
Ez azért kedvező a nyugdíjasoknak, mert csak a 15 százalékos személyi jövedelemadót kell megfizetniük, miközben a nyugdíjukról sem kell lemondaniuk. Hagyományos foglalkoztatásban a nyugdíjasok után is meg kell fizetni a teljes állású munkavállalók után kötelező közterheket, így a szövetkezeti modell munkaadói oldalról is kedvező.
Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője kedden a saját maga által jegyzett, a nyugdíjas szövetkezetek létrehozásáról szóló javaslat elfogadása után azt nyilatkozta, hogy előzetes kutatások szerint mintegy egymillió nyugdíjas érdeklődik a lehetőség iránt. Ez a nyugdíjasok felét jelentené.
Harrach Péter, aki Kósával közösen nyújtotta be a javaslatot, májusban arról beszélt, hogy a nyugdíjasok 40 százaléka térne vissza valamilyen módon a munkaerőpiacra. Ez számításaink szerint 800-820 ezer nyugdíjast jelent.
Portfolio
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Izsó Balázs munkaerő-kölcsönző szakértő a Prohuman operatív igazgatója.
Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?