kapubanner for mobile

Közigállás

Állások a közszférában, állami, önkormányzati állások, állások a közoktatásban, egészségügyben. A köz érdekében ellátott feladatokat végző munkakörök együttesét nevezzük közigazgatási állásoknak (röviden: közigállásoknak).

A köz érdekében ellátott feladatokat végző munkakörök együttesét nevezzük közigazgatási állásoknak (röviden: közigállásoknak). Ide vehetők az önkormányzatoknál ellátandó feladatok és az állami igazgatási teendők is, amelyek ellátását a kormánytisztviselők és köztisztviselők végzik. Köztisztviselői állásoknak a következőket hívhatjuk: kormányzati ügykezelők, kormánytisztviselők, állami tisztviselők. A rendfenntartás érdekében működő csoportok szintén ide sorolhatók, illetve a bíróságok és az államigazgatás foglalkoztatottjai. Munkák a közigazgatásban könnyen találhatóak a Közigallas.hu-n.

A közigazgatási munkáknál a munkaadó szerepét az állam tölti be. Ez a tény számos ember kedvét meghozhatja, hogy a közszférában helyezkedjen el, mivel nem nagyon kell tartani a piac ingadozásától és biztosan bejelentett munkát tudhatnak a magukénak. A közszféra igen szerteágazó: ide tartoznak még akár az orvosok, tanárok és az imént említett köztisztviselők is.

Bizonyos követelmények, amelyek minden közigazgatási állás esetében teljesítendők:
- erkölcsi bizonyítvány (a munkát vállalni kívánó személy büntetlen előéletű)
- a jelentkező személy már betöltötte a 18. életévét
- magyar állampolgársággal rendelkezik
(- esetenként az állástól függően elvárhatnak ezek mellett felsőfokú képesítést és/vagy idegennyelv-tudást)

Konkrét példák a közigállásra:
- közjegyzőhelyettes
- éjjeliőr/karbantartó
- középiskolai tanár, tanító
- pszichológus
- családsegítő
- szakorvos

Miért érdemes a közszférában elhelyezkedni?
- biztos, stabil munkahelyeket biztosít
- elfogadható fizetés és mellette számos juttatási lehetőség
- néhány helyen megeshet, hogy jobban tolerálják a gyermekek miatti hiányzást
- a tartós betegségben szenvedők nagyobb eséllyel találnak maguknak itt munkát
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek