Közösségi programokkal a stresszmentes dolgozókért
A munkahelyi stressz a hiányzások, betegségek folytán komoly költségekkel képes megterhelni egy vállalatot. Egyre több szervezet alakít ki ezért olyan humánpolitikát, amellyel ez kezelhető. A Nokia Hungary, a Michelin Hungária szabadidős programokkal, kirándulásokkal tréningekkel igyekszik segíteni a stressz oldását.
A vállalatnál folyó átalakulásokat is gyakorta megsínylik a munkavállalók, az ilyesfajta stresszek legyőzését egy 24 órás telefonos ügyeletet hivatott elrendezni. Ez egyrészt a jogi tanácsadást foglalja magába, másrészt pedig különböző életvezetési problémákra, káros szenvedélyekkel kapcsolatos gondokra igyekszik segítséget nyújtani. Ennek a rendszernek egyébként mérhető eredményei vannak: magas stresszkitettségnél is 50 százalékos csökkenés érhető el az alkalmazás első évében.
Fontos alapelv a Michelin Hungária Kft.-nél, hogy a dolgozók számára nyújtott juttatásokhoz - így a stresszoldásban oly fontos lehetőségekhez, közösségi programokhoz is - mindenki egyformán férjen hozzá, legyen szó akár fizikai dolgozóról vagy vezető beosztásban lévő munkavállalóról. Nagy Béla személyügyi vezető a Világgazdaságnak elmondta, ezen programoknak három szintje van jelen a cégnél. Szerveznek például egész telephelyet érintő programokat (kulturális vagy sportrendezvényeket), amelyeken a munkavállalók a családjukkal együtt vesznek részt; üzemi szintű eseményeket, amelyeket a cég csupán támogat, ténylegesen inkább egy-egy adott műszak vagy dolgozói csoport felelős érte (különböző szabadtéri programok, kirándulások, bográcsozások); valamint a dolgozók családjait célzó programokat a cafeteriacsomagban lévő üdülési, sport-, illetve kulturális utalványok felhasználásával.
Az ingatlanüzemeltetéssel foglalkozó Kipszer Elektromos Szerelő Zrt. is inkább a szabadidős programokban hisz, évente például kétszer tart összevont névnapköszöntő ünnepet, amelyen legalább 200-300 dolgozó vesz részt; a családi programokat pedig horgász-, illetve főzőversenyekkel biztosítják - mondta Kis Sándor humánpolitikai vezető. A cég tulajdonosai a juttatások fejlesztésén túl mindenkor igyekeznek a családias légkört megteremteni, ezzel ugyanis sokkalta könnyebb a problémákat megoldani, arról nem is beszélve, hogy a dolgozói lojalitást is fokozzák.
A csaknem ezer főt foglalkoztató cég a belsős programokon túl a külső partnerek részvételével is rendez programokat, ilyen például a vállalati disznótor vagy a sportnap, amelyen éppen az üzleti partnerek a meghívók. Mindezekkel nagyban csökkenthető a munkahelyi stressz - összegezte Kiss Sándor.
Világgazdaság
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Egy munkahelyi baleset nemcsak váratlan, de komoly következményekkel is járhat a dolgozó egészsége és megélhetése szempontjából. Éppen ezért... Teljes cikk
A legfrissebb uniós adatok szerint 2023-ban a halálos munkabalesetek negyede nem gyárakban, nem építkezéseken, hanem közterületen történt. Az EU-ban... Teljes cikk
Súlyos mentális válságban a HR szakma. A magyar HR szakemberek több mint fele (58%) gyakran vagy állandóan kimerült, minden harmadik HR-es (36,6%)... Teljes cikk
- Ezzel a 7 lépéssel képernyőmentes lehet a karácsonyi ünneplés 3 hete
- A türelem pszichológiája: ezt kell megérteni és minden könnyebb lesz 3 hete
- A csókkamera romba döntötte az életét: reménytelenül keres állást a HR igazgató 4 hete
- A csendbe menekülnének az állandóan elérhető dolgozók 4 hete
- Téli száraz levegő a munkahelyen: így előzhetők meg a panaszok és betegségek 4 hete
- Borzalmas a magyarok egészségi állapota – ez a betegség szedi a legtöbb áldozatot 1 hónapja
- Meglepő álláshirdetések, valódi történetek – a CIB Bank válasza a munkaerőpiaci kihívásokra 1 hónapja
- Botox vagy bukás? Egyre több dolgozó kényszerül ráncfelvarrásra a karrierje miatt 1 hónapja
- Aggasztó számok: a magyarok mentális egészsége a legalacsonyabb Európában 1 hónapja
- Cukorbetegek munkahelyi jólléte – egészségtámogató tanácsok 2 hónapja
- Miért érdemes törődni a kollégák emésztőrendszeri egészségével? 2 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa