Külföldi kiküldetéskor mire vagyok jogosult?
Egy munkaügyi problémával szembesültem a felmondásom alkalmával, és ezügyben szeretném a tanácsukat kérni. Kamionsofőrként dolgoztam egy Magyarországi vállalatnál, és még januárban egy kórházi ellátást Németországban a cégem fizetett be, amit a TB majd valamikor vissza utal, de felmondásomat követően ezt az összeget ami majd 500 euró, a cég visszatartja, de a bérpapíromon a kifizetés szerinti összeg pont ennyivel kevesebb. Ezt megteheti a cég, hogy a megdolgozott járandóságomat visszatartja, azért mert a TB még nem utalta vissza a pénzt, ami az ő számlájukra fog érkezni! Továbbá én Franciaországi kiküldetésben dolgoztam, ahol tudtommal 2016. június 1-től bizonyos kötelezettségei lennének a cégnek, miszerint 10 euró 40 centes munkabért kellene kapni egy Magyarországi törvény szerint, amit a cég úgy próbál kivédeni, hogy egy "kamu " Francia szerződést kiállított a részünkre, hogy ha megállít minket a rendőr, akkor azzal igazoljuk, hogy mi azt a bért kapjuk, de csupán a magyar szerződés szerinti 129.000 forintot kapjuk!Ez ügyben lehet tenni valami jogi lépést, hogy első sorban a jogos járandóságaimat megkapjam, ami törvény szerint megillet?

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?
Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban
- minimális bérszint;
- a munkaidő és a pihenőidő maximális, illetve minimális időtartama;
- minimális éves fizetett szabadság;
- a munkavállalók rendelkezésre bocsátásának feltételei a munkaerő-kölcsönzők esetében;
munkahelyi egészség, biztonság és higiénia;
- a férfiak és a nők közötti egyenlő bánásmód.
A fentiek csupán minimumfeltételek, de a munkaadók kedvezőbb munkakörülményeket is biztosíthatnak a munkavállalók számára. Látható tehát, hogy a kiküldetés alatt Ön a kiküldetés helye szerinti minimális díjazásra jogosult.
Ami a kórházi ellátást illeti, ennek megállapításához további tények lennének szükségesek. A magyar munka törvénykönyve azonban azt mondja, hogy a munkabérből kizárólag jogszabály vagy végrehajtható határozat alapján van helye levonásnak. A munkáltató ezen felül levonhatja a munkáltatói előlegkövetelést, illetve a levonásmentes munkabérrész erejéig azt a követelést, melynek levonásához a munkavállaló hozzájárult. Amennyiben egyik esetről sincsen szó, forduljon a Nemzetgazdasági Minisztérium Foglalkoztatás-felügyeleti Főosztályához, ők foglalkoznak jelenleg a munkaügyi ellenőrzéssel.
Tisztelt Kérdezők!
Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.
Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!
Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.
Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.
Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!
Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László. Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol. Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ. A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít. HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot. Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol. Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg. Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg. Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet. Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol. HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A végzettségem megszerzése után 2 évig vagyok köteles fenntartani a munkaviszonyt, abból már 1,25-öt töltöttem le. Munkahelyemmel kötött... Teljes cikk
Jelenleg dolgozom, de ha táppénzre megyek, a távollétem ideje alatt felmondhatja-e a munkáltató a munkaszerződésemet? Teljes cikk
Folyamatos, 12 órás munkarendben dolgozó órabéres munkavállaló vagyok. Amennyiben egy munkaszüneti nap szombatra vagy vasárnapra esik, és az... Teljes cikk
- Hogyan alakul a munkajogi igények elévülése? 2 hete
- Szerződésszegés vagy önvédelem? Mérlegen a csendes felmondás 3 hete
- Azonnali hatályú felmondásnál jár végkielégítés? 1 hónapja
- Visszakövetelhető a munkabér tanulmányi szerződés megszegése esetén? 1 hónapja
- Fluktuáció 1 hónapja
- Felmondják a többletmunkát a budapesti pszichiáterek – veszélybe kerülhet az ügyeleti ellátás? 2 hónapja
- Munkaadói felmondás nyugdíj előtt állóknak: erre kell figyelni! 3 hónapja
- Megingott a magyar dolgozók biztonságérzete és jövőképe 3 hónapja
- Táppénz alatt kirúghatnak? 4 hónapja
- Felmérés: világszerte minden ötödik ember munkahelyet váltana egy éven belül 4 hónapja
- Felmondás menete 2026 4 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?