kapubanner for mobile

Kutyákra vadásznak a kínai toborzócégek

Egy kínai humánerőforrás-fejlesztő bejelentette, hogy a vállalat dolgozói körében rengeteg "Kutyát" szeretne látni - írja a BBC.

A Jilin Jiangshan Humánerőforrás Fejlesztő Vállalat toborzó hirdetésében kizárólag a Kutya évében születetteket invitálja meg a céghez. A kínai asztrológia szerint ezek az emberek hajlamosabbak a hűségre és az őszinteségre. Épp az előbbi tulajdonságokra van szüksége egy humánerőforrás-toborzónak, nyilatkozta a vállalat egyik vezetője.

A kínai törvények tiltják a diszkriminációt a foglalkoztatásban, de homályosan határolják be a fogalmat. A kínai horoszkóp szerint 2006 a Kutya éve. Azok akik 1922-ben, 1934-ben, 1946-ban, 1958-ban, 1970-ben, 1982-ben és 1994-ben születtek, ehhez a jegyhez tartoznak - olvasható a BBC-n.

Egy korábbi hír szerint tömegesen kerülik a kínai cégek azokat a munkakeresőket, akik a Kutya évében jöttek világra, ugyanis ez a jegy - a benne születtek számára - balszerencsét jelent -, írta az MTI. A horoszkóp alapján történő hátrányos megkülönböztetés csak egy a sok közül - állítja egy kínai képviselő annak kapcsán, hogy a kínai parlamentben az új munkatörvényről tárgyalnak. Van Hszüe-ven szerint nevetséges méreteket ölt a munkahelyi diszkrimináció Kínában. "Az új törvényben olyan kikötéseket kell tenni, ami megtiltja a munkavállalók nem, faj és vallás szerinti megkülönböztetését" - tette hozzá a törvényhozó.

Sok kínai cég törvénybe ütköző módon hátrányos megkülönböztetéseket alkalmaz többek között a jelentkezők magassága és vércsoportja szerint is. Tavaly például az keltett közfelháborodást, hogy Hunan tartományban a közalkalmazotti munkára pályázó nőknek meg kellett mutatniuk, hogy szimmetrikusak a kebleik. A kínai holdhoroszkóp 2006. január végén lép át a Kakasból a Kutya évébe.

Menedzsment Fórum

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Amit az egyetem után senki nem mond el – álláskeresés a gyakorlatban

Csaknem 400 diákból „szemezgethettek” a munkaadók a DSZ Karrier Feszt 2026 rendezvényen. A fiatalok számára pedig számos gyakornoki és junior... Teljes cikk

Nyugodjon békében az önéletrajz? Már nem így választanak a cégek

A mesterséges intelligencia korában bárki percek alatt gyárthat tökéletesnek tűnő önéletrajzot – a cégek pedig egyre kevésbé hisznek nekik.... Teljes cikk

A titkos fegyver, ami átalakítja a toborzást: ismerd meg az ATS-t

Mi is az ATS? Az Applicant Tracking System betűszava, toborzást támogató szoftverrendszer. Kezeli, szűri a pályázókat, automatizálja a kiválasztás... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek