Leépít és tőkét emel az AUA
Az osztrák AUA légitársaság még az idén emeli alaptőkéjét veszteségeinek fedezésére, illetve kelet-európai pozícióinak erősítésére, a cégnél ezenkívül 350 fős leépítést terveznek.
A társaságnál kedden közölték, hogy a november 2-ára tervezett rendkívüli közgyűlésen döntenek az alaptőke 350-400 millió euróval való emeléséről. A tőkeemelés során 68 millió új részvényt bocsátanak ki. Ennek révén nemcsak a jövedelmezőségi helyzet javul, hanem hozzájárul ahhoz is, hogy az AUA a kelet-európai légiforgalomban piacvezetővé váljon - hangsúlyozta az igazgatóság elnöke, Alfred Ötsch keddi sajtóértekezletén.
Ötsch azt is bejelentette, hogy 350 fővel csökkentik a létszámot a cégnél. Elmondta, hogy ezt lehetőleg elbocsátások nélkül szeretnék megoldani, de az elbocsátás sincs kizárva. A leépítés elsősorban légi kísérőket, pilótákat, illetve műszerészeket érint. A tervezett intézkedésekről megszakadtak a tárgyalások a vállalat üzemi tanácsával, Ötsch szerint azért, mert a munkavállalói érdekképviselet nem kész a reformokra.
Az AUA július végén 59,5 millió eurós adózás előtti veszteséget jelentett az első félévről, csaknem felével kevesebbet a tavalyi első félévi, 106,6 milliós hiánynál. A céget a hagyományos légitársaságok minden problémája sújtja: túlméretezett a kapacitás, drága a kerozin, miközben az olcsó jegyes légitársaságok rohamosan erősítik a versenyt. Segített viszont a bécsi átmenő forgalom gyors bővülése és a kelet-európai forgalom erősödése, habár ezt korlátozta az osztrák légiirányítás szűk keresztmetszete az év eleje óta.
MTI/Menedzsment Fórum
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Miközben a leépítésekért egyre gyakrabban az AI-t teszik felelőssé, a valódi ok sokkal prózaibb. A munkaerőpiac nem a robotok miatt gyengül, hanem a... Teljes cikk
"Szép álom, hogy a cégek karácsony előtt ne rúgják ki a dolgozóikat, de rendszeresen kapunk év végi elbocsátásokról híreket" – mondta a HR... Teljes cikk
Az RTL Csoportot súlyos válság rázza meg: Németországban akár ezer dolgozót is elküldhetnek, miközben a cég 17%-os bevételkiesésre figyelmeztette... Teljes cikk
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben