kapubanner for mobile

Lehet számítani novemberi nyugdíjkorrekcióra

Először érkezett hivatalos megerősítés arra vonatkozóan, hogy a 3,2%-os kormányzati várakozásnál magasabb lehet az átlagos infláció 2025-ben - hívja fel a figyelmet a Portfolio. A lap szerint ezzel eldőlt, novemberben érkezik a nyugdíjkompenzáció több millió érintett számára.

Újságírói kérdésekre válaszolva Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter elmondta, hogy az idén nyugdíjkorrekció lehet novemberben, de szavai szerint nehéz megmondani, hogy ez mekkora lesz. 

"Az, hogy ez mekkora lesz, attól függ, hogy az általános infláció hol lesz. Egy 4-5% közötti átlagos inflációt mondanék, de majd meglátjuk a következő időszakban, hogy fog kinézni az élelmiszer-infláció" - mondta.

A Nyugellátásról szóló törvény írja elő, hogy milyen feltételek teljesülése esetén, hogyan kell kifizetni a nyugdíjasok számára az inflációs különbözet miatti korrekciót. A novemberi kiegészítő nyugdíjemelés pontos százalékos mértékét az adott év január-augusztus hónapokban mért tényadatai határozzák meg.

A Portfolio előzetes számításai szerint a mediánnyugdíjak összege esetén a 4%-os infláció havi 1700 forintos többletet eredményezne az érintetteknél, ami egy összegben novemberben 19 ezer forintot érne el. Az 5%-os infláció mellett ez a többlet pénz havi 3900 forint lenne, éves szinten pedig 42 400 forint.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

 

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek