Nagy Márton elmondta, mikor lehet egymillió forint az átlagbér
A vállalkozói szektor képviselőivel való szoros kormányzati kapcsolat fontosságát hangsúlyozta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hétfőn Budapesten, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével (VOSZ) kötött együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírásán mondott köszöntőjében.
Úgy fogalmazott, a VOSZ Demján Sándor hagyatéka, ezért megtisztelő az együttműködési megállapodás létrejötte.
Nagy Márton kitért arra, hogy a VOSZ nemcsak javaslatokat fogalmaz meg, hanem segíti is a kormány munkáját, egyebek közt aktívan részt vesz a bérmegállapodás érdekegyeztetésében. Kiemelte, a tavaly három évre kötött bérmegállapodás közös siker, és emlékeztetett, hogy ebben 2028-ra megcélozták az 1000 eurós minimálbér elérését, aminek szavai szerint van realitása.

Hozzátette, látható az is, hogy az egymillió forint átlagbér elérése sem lehetetlen, a versenyszférában 2028-ra ez megtörténhet, a közszférában viszont később következhet be.
Nagy Márton beszélt arról, hogy a 21 pontból álló gazdaságpolitikai akcióterv megvalósulásában a VOSZ aktívan részt vesz. A VOSZ a Kavoszon belül a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával közösen valósítja meg a Széchenyi Kártya Programot. Az állam a programban a kamatkedvezményt az idén 320 milliárd forinttal támogatja. A VOSZ segíti azt is, hogy az európai uniós források egyszerűbben, gyorsabban eljussanak a gazdaságba, a vállalkozásokhoz - sorolta a miniszter.
Arra is kitért, hogy a kkv-kat érintő Demján Sándor Program finanszírozási lehetőséget ad a vállalkozásoknak egyebek közt tőkeprogram, hitelprogram és vissza nem térítendő támogatások biztosításával.
Nagy Márton kijelentette, a kormány az adócsökkentés pártján áll, és ezt a költségvetés állapotától függően folytatja. Példaként említette, hogy az áfa alanyi adómentességének határát az idén megemelték, és a kiva (kisvállalati adó) esetében is javítják a feltételeket, hogy nagyobb kört lehessen ezzel az adónemmel elérni. Utóbbival kapcsolatban tervezik, hogy a bentmaradási értékhatárt 6 milliárd forintról 12 milliárd forintra, a belépési létszámot pedig 50 főről 100 főre növelik várhatóan 2026 január elsejétől.
Kiemelte, a tárca támogatja a VOSZ internetes alkalmazásának létrehozását, továbbá az idén 2 milliárd forint értékben VOSZ-projekt indul, amelynek célja az induló vállalkozások célzott fejlesztése.
Eppel János, a VOSZ elnöke elmondta, a mostani megállapodást öt nehéz gazdasági év után reménykeltő időben kötik.
Utalt arra, hogy a VOSZ két éve elfogadott új stratégiájában kiemelt szerepet szán a vállalkozások támogatására, a szolgáltatások fejlesztésére, az induló cégek segítésére. Érdekképviseletként együttműködnek a szaktárcával a cégek energiahatékonyságának növelése érdekében, továbbá kiemelten kezelik a korszerűsítéseket, a zöldítést.
Újságírói kérdésekre válaszolva Nagy Márton elmondta, márciusban az élelmiszerinfláció közelebb lesz a 9 százalékhoz, mint a 10 százalékhoz, áprilisban pedig 7 százalék alá mehet. Felhívta a figyelmet arra, hogy az élelmiszerárak alakulását az online árfigyelő rendszerben követni lehet. Arra is kitért, hogy az idén nyugdíjkorrekció lehet, de szavai szerint nehéz megmondani, hogy ez mekkora lesz novemberben.
Szintén újságírói kérdésre, saját véleményét hangoztatva a nemzetgazdasági miniszter elmondta, Magyar Péter adócsökkentési bejelentése 3 ezer milliárd forint feletti csomagot jelenthet. A tárcavezető hiányolta, hogy a médiában sokat szereplő közgazdászok még nem mondtak vélemény Magyar Péter bejelentéseiről.
Ugyancsak kérdésre válaszolva Nagy Márton közölte, szeretnék tartani az idei 3,7 százalékos hiánycélt. Hozzátette, hogy az áfa-bevételek a vártnak megfelelően alakulnak, és az év első két hónapjában a hiány is a vártak szerint alakult.
Nagy Márton elmondta, hogy tárgyalt a Magyar Bankszövetséggel a bankszámla költségek csökkentéséről. Egyelőre kevésnek tartja a szövetség ajánlatát, ha nem tudnak megegyezni, akkor akár ársapkát is be lehet vezetni a szolgáltatások díjára - mondta.
Kép: Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter (j) és Eppel János, a VOSZ elnöke a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) között létrejött együttműködési megállapodás aláírásán a minisztériumban 2025. március 17-én. MTI/Bruzák Noémi
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A technológiai óriások, a Meta és a Microsoft jelentős leépítéseket hajtottak végre, munkaerőpiaci stratégiájukat az AI-ba való jelentős... Teljes cikk
A munkaerőpiac dinamikája folyamatosan változik, és ezzel együtt új kifejezések és jelenségek is megjelennek. Két ilyen friss kifejezés a 'CV botox'... Teljes cikk
Egy szövetségi vizsgálat feltárta, hogy egy kaliforniai építőipari vállalkozó nem fizette ki megfelelően 137 munkavállalóját, elmaradt bérekkel,... Teljes cikk
- Az online láthatóság miatt sebezhetőbbek a felsővezetők a csalásokkal szemben 1 hete
- Újra Erasmus: nagyobb mobilitás a brit fiataloknak 1 hete
- Optimistábbak a magyar cégek, mégsem jön a béremelés 1 hete
- Kamu állás, valódi fizetés: lebukott a fideszes polgármester 1 hete
- 13%-kal csökkent a távmunkához kapcsolódó munkaügyi bírósági ügyek száma 1 hete
- Adójóváírás a minimálbér után: fordulat jön a bérekben? – A Tisza terve számokban 1 hete
- Partneri együttműködést ajánl az új kormánynak a VOSZ 2 hete
- Többkulcsos adó 3 hete
- Ennyit keresnek a bölcsődei dajkák 3 hete
- Mennyit keres egy nevelőszülő? 1 hónapja
- Rangos elismerés: Dr. Teszárné Dr. Nagy Marianna az Év Női Menedzsere 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?