kapubanner for mobile

Leszakadóban a kezdő közgazdászok

A friss közgazdász-diplomával rendelkező pályakezdőknek átlag 197 ezer forint bruttó bért kínáltak fel az április eleji KarrierExpo állásbörzén a cégek. A pályakezdő műszakisoknál ugyanez az összeg 2003-ban elérte a 218 ezer forintot.

170 ezertől 250 ezerig terjedő ajánlatok

Egy most végzett felmérés szerint a Corvinus Egyetemen végzett kezdő közgazdászok diplomája átlagosan bruttó 197 ezer forintot ér egy vállalatnak, állapította meg az április elején, az egyetemi állásbörzén kiállító több mint hetven cég körében végzett felmérés. Az egyetem tavaszi KarrierExpo rendezvényén kiállító több mint hetven cég közül a legtöbben bruttó 170 ezer és 250 ezer forint közötti összeget ajánlottak a frissen végzetteknek.

A műszaki diplomával rendelkezők ezzel szemben egy 2003-as felmérés szerint átlagosan havi bruttó 218 ezer forintos fizetést kapnak első munkahelyükön.


Műszakisok: növekvő előny

A frissdiplomások fizetései már messze nem olyan magasak, mint pár éve, emellett a cégek ma már nemcsak a fizetésekben, hanem az egyéb juttatásokban is visszafogottabbak. A Budapesti Corvinus Egyetem Karrier Irodájának felmérése szerint idén a vállalatok a fizetés mellé leggyakrabban étkezési támogatást, különböző biztosításokat, magán-nyugdíjpénztári, valamint egészségpénztári juttatásokat ajánlottak az április eleji állásbörzén a hallgatóknak.

A BME Diákközpont legutolsó, 2003-ban végzett felmérése szerint a legmagasabb kezdőfizetésre a villamosmérnöki diplomával rendelkezők számíthatnak, ők átlagban bruttó 260 ezer forintos fizetést tehetnek zsebre havonta. A jobb fizetéssel rendelkezők közé tartoznak emellett gazdaság- és természettudományi karokon végzettek 244 ezer forintos fizetésükkel, utánuk a vegyészmérnökök jönnek 203 ezer forintjukkal, a gépészek pedig alulról közelítik meg a kétszázezres havi átlagfizetést. Azóta feltehetően változott a fizetési sorrend, mivel a gépészmérnöki szakon végzettek sokak meglepetésére egyre keresettebbé váltak az utóbbi időben, megelőzve az informatikai és a logisztikai szakmában dolgozókat.

A hiányszakmákban dolgozó friss diplomások számára további előny, hogy az ő fizetésüket az átlagosnál jóval nagyobb mértékben, 15 százalékkal megnövelik a munkáltatók az első évben akkor is, ha nem minősülnek különösebben tehetségesnek.

  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Teljesítménymenedzsment képzés A teljesítménymenedzsment rendszer elemeinek megismerése és a résztvevők felkészítése egy eredményes teljesítménymenedzsment rendszer bevezetésére és működtetésére.info button Részletek ticket button Jegyek