Ma van a Gyermekmunka Elleni Világnap
Június 12-e a Gyermekmunka Elleni Világnap, amelyet 2002-ben tartottak meg először a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) kezdeményezésére. A gyermekmunka napjaink valóságának elfogadhatatlan, mégis létező jelensége. Az ILO statisztikái szerint a gyermekmunka világméretű törvényi tilalma ellenére még mindig több mint 200 millió gyerek dolgozik szerte a világon.
Az ILO a munkaerőpiacon 12 éves kor alatt megjelenő minden gyermeket gyerekmunkásként tart számon. 18 éves kor alatt a heti 14 óra feletti munkavállalást tekinti gyermekmunkának, amelyet a fiatal jövőbeli munkaerő-piaci és életesélyei szempontjából erősen károsnak tart. A nemzetközi szervezet hosszú távú célja 2015-ig a 14 éves korig kötelező közoktatás elterjesztése.
Az idei világnapon a mezőgazdasági gyermekmunka visszaszorítására hív fel a munkaügyi világszervezet, a dolgoztatott kiskorúak hetven százaléka ugyanis ebben az ágazatban tevékenykedik. Az ILO a Gyermekmunka Eltörlésére Irányuló Nemzetközi Programján (IPEC) keresztül támogatást nyújt az egyes országoknak nemzeti programjaik kialakításában, valamint politikai tanácsadással szolgál a gyermekmunka elleni küzdelem területén.
A munkára kényszerített gyermekek több mint fele ázsiai
A megélhetésért munkára kényszerült gyermekek legtöbbje éhbérért dolgozik, anyagi és szellemi nyomorban él, megaláztatásoknak, elemi szociális és orvosi ellátás hiányában súlyos betegségeknek van kitéve. Több millió leánygyermek esik a rosszul fizetett házi cselédmunka csapdájába: ezeket a gyermekeket a szexuális erőszak és a gyermekkereskedelem is fenyegeti. A munkára fogott gyermekek több mint fele ázsiai, s rossz a helyzet Afrika Szaharától délre eső részén, ahol minden hatodik kiskorú végez gyermekmunkát.
A gyermekmunka legfőbb oka a szegénység
Becslések szerint több mint nyolcmillió gyermeket rabszolgaként tartanak. A gyermekmunka felszámolása a nemzetközi prostitúcióban és a drogkereskedelemben lenne a legsürgetőbb, mert ezek a gyermekre, a családjára és a társadalomra egyaránt veszélyt jelentenek.
A gyermekmunka legfőbb oka a szegénység. A hosszú távú megoldást a társadalmi fejlődéshez vezető tartós gazdasági növekedés biztosítja, amely lehetővé teszi a szegénység enyhítését, az oktatás kiterjesztését. Ameddig nincs pénz a kamasz munkáját nélkülözhetővé tevő szociális háló kialakítására, a harmadik világbeli országok aligha hagynak fel az olcsó gyermekmunkások foglalkoztatásával.
A fejlett európai országoknak is komoly gondot jelent a gyermekmunka: az öreg kontinensen csaknem 15 millió kiskorút dolgoztatnak, főként a Földközi-tenger térségének országaiban. A gyerekfoglalkoztatás nem mindig tekinthető negatív jelenségnek, hiszen a szülők üzletében való kisegítés, vagy a betakarításban való közreműködés az életre nevelés szerves részének is tekinthető.
A magyar jogrend tiltja a gyermekmunkát
Magyarországon már 1839-ben betiltotta az Országgyűlés a gyermekmunkát. A jelenleg 16 éves korig tartó hazai tankötelezettség megfelel az európai és a fejlett országok gyakorlatának. Tavaly az év első tíz hónapjában 122 gyermekkorú jogellenes foglalkoztatását tárta fel az Országos Munkaügyi és Munkabiztonsági Felügyelőség.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Legyen szó munkahelyváltásról, nyugdíjba vonulásról vagy csapaton belüli áthelyezésről, egy jól megfogalmazott elköszönés és egy figyelmes... Teljes cikk
A friss októberi adatok szerint 4 millió 674 ezren dolgoztak Magyarországon, miközben 217 ezren voltak munka nélkül, a munkanélküliségi ráta pedig... Teljes cikk
A munka jövője körül forrnak az indulatok: míg Dario Amodei szerint az AI akár a fehérgalléros állások felét is eltüntetheti pár éven belül,... Teljes cikk
- A gyermekcipők jövője: technológia és egészség középpontban 2 hónapja
- A munka nem garancia a megélhetésre – riasztó adatok az EU-ból 2 hónapja
- Relatív jövedelmi szegénységi arány korcsoportok szerint 4 hónapja
- Mennyi kell a jó megélhetéshez? A legszegényebb magyarok döbbenetes választ adtak 4 hónapja
- A 3 legjobb Instagram-tevékenységkövető alkalmazás a hatékony nyomon követéshez 7 hónapja
- Ezért élnek rosszabbul a magyar családok, mint bárki más az Unióban 7 hónapja
- Ezekben az európai országokban a legnagyobb a nyugdíjas szegénység 8 hónapja
- Íme az európai fiatalok szegénységi térképe - Magyarország nem áll jól 8 hónapja
- Minőség és fantázia találkozása 8 hónapja
- Mi alapján válasszunk pelenkát? 1 éve
- Ezekben az országokban vannak kitéve legjobban a szegénységi kockázatnak a fogyatékossággal élők 1 éve
A tudás törvényei: a megértés kulcsa