kapubanner for mobile

Magyarország is rárepülne a digitális nomádokra

Egy új törvényjavaslat alapján Magyarország csatlakozik azon országokhoz, amelyek digitálisnomád-vízummal próbálják magukhoz csábítani a technofil szabadúszókat.

digitális nomád-
images

Mivel a távmunka semmi máshoz nem hasonlítható szabadságot és rugalmasságot nyújt sok kiváló szakember számára, több ország felismerte már, hogy nemcsak a pandémia által megviselt turizmus fellendülését, hanem az esetleges szakemberhiány orvoslását is meg lehet oldani, ha magukhoz vonzzák a digitális nomádokat.

A „digitális nomád" megjelölés valójában azokat a személyek takarja, akik kizárólag online dolgoznak, vagy irányítják vállalkozásukat, ennek köszönhetően pedig bármiféle kötöttség nélkül, szabadon választhatják meg tartózkodási helyüket. 

Nincs szükségük irodára, mert rugalmas, dinamikusan változó életvitelt folytatnak, és bárhol könnyen feltalálják magukat. A digitális nomádok közé sorolhatóak például a bloggerek, az influencerek, a marketingszakemberek, az IT-fejlesztők, a mérnökök, a vállalkozók, de akár egy radiológus is  választhat digitális nomád életmódot.

2021. július végén kormányhatározat született arról, hogy Magyarország támogatja a digitális nomádok magyarországi beutazását és tartózkodását, amely alapján az új szabályozás tervezetét 2021. október 13-án nyújtotta be a belügyminiszter.

Az új javaslat célja a digitális nomádok magyarországi beutazását és tartózkodását elősegítő, ún. Fehér Kártya bevezetése, amely kifejezetten a digitális nomádok munkavégzésének körülményeihez, illetve jellemző életviteléhez igazodik. A Fehér Kártyát létrehozó, a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról szóló 2007. évi II. törvényt („Harmtv.”) módosító szabályok tervezett hatálybalépési dátuma 2022. január 1.

A Fehér Kártya egy kifejezetten a digitális nomádok életstílusához illeszkedő, új tartózkodási engedély típus. Ennek megfelelően azok a harmadik országbeli személyek szerezhetik meg, akik más országban foglalkoztatásra irányuló jogviszonyban állnak, vagy igazolt nyereséggel rendelkező külföldi vállalkozásban tulajdoni részesedéssel rendelkeznek és a munkájukat, illetve vállalkozásuk irányítását Magyarországról fejlett digitális technológiai megoldással végzik - mondja dr. Szabó Gergely, a Bán, S. Szabó, Rausch & Partners Ügyvédi Iroda ügyvédje.

A távmunka tehát olyan önálló tartózkodási célként jelenik meg, amelyhez külön engedélytípus kapcsolódik, így, ha valaki már igazolt egy másik tartózkodási célt, (pl.: tanulmányok folytatása, vagy belföldi munkavégzés, illetve tulajdoni részesedés vállalkozásban) nem igényelheti a Fehér Kártyát. Hasonlóképp kizáró körülmény, ha valaki egyéb okból, (pl.: menekültként való elismerése, vagy EK letelepedési engedély révén) már egyébként is jogosult az országban tartózkodni. 

Fontos az is, hogy Fehér Kártyát csak ún. harmadik országbeli személyek igényelhetnek, az EGT (EU tagállamok, továbbá Izland, Liechtenstein és Norvégia) állampolgáraira más beutazási és tartózkodási szabályok vonatkoznak. 

A Fehér Kártya nem lehet kiindulópont a letelepedéshez, és nem kapcsolódik hozzá családegyesítési jog, vagyis a kártya birtokosának családtagjai nem szerezhetnek tartózkodási jogosultságot.

A tervezet indokolásában megjelenik, hogy az új rezsim kifejezett célja a digitális nomádok „bevonzása”, azt viszont már nem részletezi, hogy pontosan milyen gazdasági vagy társadalmi érdekek húzódnak meg a célkitűzés mögött. A digitális nomádok nagy számú megjelenése további lendületet adhat a magyar technológiai szektornak és startup életnek, valamint Magyarország vonzereje is nőhet az itt tartózkodó influencerek pozitív bejegyzései által. Bár aki céget alapít, vagy keresőtevékenységet folytat Magyarországon, az elveszíti a Fehér Kártyát, de biztosan többen lesznek olyanok, akik Fehér Kártyával jönnek hazánkba, majd más tartózkodási céllal itt is maradnak, remek szakembereket adva az országnak – véli a Bán, S. Szabó, Rausch & Partners Ügyvédi Iroda ügyvédje.

A digitális nomádok bevonzása a lakásbérletek és vendéglátóipari szolgáltatások megnövekedett igénybevételét is eredményezné, ami semmiképpen sem elhanyagolható szempont, hiszen a járványhelyzet által leginkább meggyötört ágazatoknak jelenthetne támogatást.

Fotó: unsplash.com

  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek