Magyarországon is egyre népszerűbb a telemedicina
Noha magyar szakértők szerint a videóorvoslás vélhetően sosem fogja teljes mértékben átvenni a személyes konzultáció szerepét, az sok esetben általános és elfogadott opció lesz, amely részben a COVID-19 járvány hatásának tudható be. A telemedicinát elfogadott módszernek tartó folyamatok pedig felerősödtek. Február óta például jogszabály határozza meg, mely egészségügyi szolgáltatások nyújthatók telemedicina útján, és ezekhez milyen azonosítási folyamatokat kell biztosítani.
Annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány sok tevékenységet terelt át viszonylag zökkenőmentesen az online térbe, a telemedicina, a videós orvosi konzultáció kezdetben sok fejtörést okozott a szakemberek számára. Szerencsére, a betegek idegenkedése gyorsan pozitív fordulatot vet, ahogy ez más, nem egészségügyi iparágban, például a kaszinó online világában, is megfigyelhető volt a pandémia hatására, mára pedig az is kijelenthető, hogy a videós rendelések hatékonyságával kapcsolatban nemcsak az orvosok, de a betegek is felkészültek arra, hogy hosszútávon alkalmazzák a konzultációnak ezen formáját. A Deloitte előrejelzése szerint 2021-ben 5%-kal fog nőni a virtuális videós rendelések száma, ami a 2019-ben mért 1 %-kal összehasonlítva nem tűnik soknak, de nominálisan 2019-ben az OECD 36 országában összesen 8,5 milliárd orvosi konzultáció zajlott le, mintegy 500 milliárd dollár értékben, tehát ennek az 5%-a több mint 400 millió rendelést jelent, 25 milliárd dollár értékben.
A növekedés motorja
A Deloitte Magyarország TMT iparági csoportjának igazgatója szerint az emelkedés egyértelműen a világjárványnak tudható be, hiszen 2020 áprilisában az amerikai rendelések 43,5%-a zajlott videón, telefonon, emailben vagy chaten, a pandémia előtt ez a szám csupán 0,1% volt. “Európában 2020 tavaszán a franciaországi videó konzultációs szolgáltatások 40%-kal emelkedtek” – mondta Laczka Sándor.
2021-ben a valós és virtuális orvosi rendelések világszerte több mint 700 milliárd dollárt tesznek ki, aminek nagy része (több mint 500 milliárd dollár) az OECD 36 országában keletkezik majd – vélik a szakértők. És ez csak az egészségügyi szolgáltatásokat jelenti, azonban értelemszerűen a megnövekedett videós rendelések a technológiát szolgáltató cégek számára is bevételnövekedést jelentenek. Utóbbiak akár 8 milliárd dolláros bevételre is szert tehetnek 2021-ben. Emellett több mint 33 milliárd dollár értékesítésre lehet számítani az otthoni használatra kialakított, orvos egészségügyi technológiák (szenzorok, megfigyelő megoldások, okosórák stb.) piacán 2021-ben, ami a 2019-es évhez képest 20% növekedést jelent. Itthon a többi között a FoglaljOrvost.hu-n keresztül érhetők el orvosok, a nőgyógyásztól kezdve a pszichológusokig gyakorlatilag a teljes spektrumban.
Fizet-e a biztosító a virtuális rendelések után?
Persze a pozitívumok mellett vannak ellenérzések is a videóorvoslással kapcsolatban: egy 2020 tavaszán készült kutatás szerint az amerikai válaszadók 66%-a szerint fizikai vizsgálatra is szükség van az egészségügyi szükségleteik megismeréséhez. 56% pedig annak adott hangot, hogy nem kap ugyanolyan minőségű ellátást, mint egy személyes találkozón. Fontos kérdés továbbá, hogy jár-e biztosítói visszatérítés a virtuális orvosi rendelésekért. A világjárvány előtt ugyanis a biztosítók nagy része kevesebbet vagy egyáltalán nem is fizetett a virtuális konzultációk után, azonban a világjárvány ezt a gyakorlatot is felülírta, és számos amerikai biztosító lazított a visszatérítési szabályzaton.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Figyelemre méltó toborzással keres új tanítót Babót. A falu polgármestere, Nyikos Gábor szerint a bértábla felett 10% pótlék, fizetett... Teljes cikk
Több mint négyezer eurós (1,5 millió forint) béremelést kap idén VI. Fülöp spanyol király, összhangban a köztisztviselők és közalkalmazottak... Teljes cikk
Letartóztatta a Nyíregyházi Járásbíróság a Bászna Gabona Zrt. csaknem tízmilliárd forintos sikkasztással gyanúsított vezérigazgatóját. Teljes cikk
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben