Már alakul a leépítés az állami szektorban
Sem a szempontokról, sem pedig konkrét számokról nem beszélt eddig a kormány. Eddig is csak a leépítés tényét ismerte el a közszférában.
A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke, Boros Péterné a lapnak hangsúlyozta: a kormány a fenti kérdésről még nem tárgyalt a munkavállalói érdekképviseletekkel.
Emlékeztetett, hogy a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum 2015. október 9-i ülésén a kormányoldal is szentesítette azt a klauzulát, amely szerint az igazgatási munkaerő és a személyi juttatás kérdésében a kormány a döntések előtt egyeztet a szakszervezetek képviselőivel. A minisztériumokban dolgozó köztisztviselőkre két hónapos felmondási idő vonatkozik, ennek a felére fel kell menteni őket a munkavégzés alól, a másik felére csak felmenthetők.
Az újság emlékeztet a a közszolgálatért felelős államtitkár, Tuzson Bence két hónappal ezelőtti szavaira, amikor a politikus arról beszélt: A közigazgatásban annyi embert kell foglalkoztatni, amennyit a feladatok megkövetelnek.
A kancelláriaminiszter, Gulyás Gergely augusztusban úgy becsülte: a létszámcsökkentés 15-20 százalékos lehet a központi apparátusban, a minisztériumokban
Ez év június 24-től már létszámzárlat van a minisztériumoknál, a háttérintézményeknél s a kormányhivataloknál, vagyis nyugdíjba vonuló munkatárs nem pótolható, a határozott idejű munkaszerződés pedig a lejártakor nem újítható meg.
A lap szerint a csoportos létszámleépítésre vonatkozó szabályok szerint az tűnik logikusnak, hogy a minisztériumoknak november közepéig kell eldönteniük, konkrétan kiktől akarnak megválni, és ezt még novemberben, előzetesen, írásban jelezniük is kell a munkavállalóknak, így a felmondás közlése is megtörténik még decemberben.
vg.hu
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Ahogy a beilleszkedés (onboarding), úgy a kilépési folyamatok (offboarding) is stratégiai fontosságúak egy vállalat életében. A cégek a kilépő... Teljes cikk
A humánerőforrás-vezetők több mint 91%-a megbánta a mesterséges intelligencia bevezetése miatt az elmúlt évben végrehajtott elbocsátásokat, és... Teljes cikk
A fluktuáció az egyik legfontosabb HR-es mérőszám. A munkavállalók cserélődését mutatja, azaz hányan lépnek ki a cégtől, és hányan érkeznek a... Teljes cikk
- Elbocsátották az UniCredit Bank szakszervezetének elnökét 1 hete
- Bezár a jászberényi gyár, 600 embert küldenek el 1 hete
- Hatalmas leépítés a BBC-nél: közel 2000 munkahely szűnik meg 2 hete
- Tízből kilenc cég megbánta a mesterséges intelligencia vezérelte elbocsátásokat 2 hete
- Elveszi a mesterséges intelligencia a juniorok munkáját? 3 hete
- Leépítésre készül Magyarországon a Siemens 3 hete
- "Gratulálunk, megkapta az állást!" – de mostantól kevesebbet keres 1 hónapja
- Aki nem használ AI-t, azt elküldik az amerikai PwC-től 2 hónapja
- AI miatti leépítések: ezek a cégek csökkentik a létszámot – akad egy kivétel is 2 hónapja
- A DK felszólítja Csányi Sándort, hogy fejezze be az OTP-nél a tömeges kirúgásokat 3 hónapja
- Munkaadói felmondás nyugdíj előtt állóknak: erre kell figyelni! 3 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?