Már most érdemes megtervezni a jövő évi cafeteriát
Sok munkáltató fejében fordul meg mostanában a kérdés, hogyan is tekintsen 2010-ben a béren kívüli juttatásokra. Kezdje el most, vagy év végén a régóta tervezett bevezetést? Szüntesse meg ezeket a juttatásokat? Vagy ügyesen alakítsa át rendszere működését a 2010-es törvényi keretekhez? Fata László cafeteria szakértő azt javasolja, aki teheti, már most tervezzen előre a jövő évre, tegye meg az előkészületeket. Szerinte az adó ellenére is kihagyhatatlan a cafeteria juttatás egy költséghatékony és szabályos kompenzációs csomagból.
Bárhogyan is döntsenek a munkáltatók, az előkészület lépéseit nem szabad decemberre hagyni. - Azt tudom javasolni mindenkinek, hogy ne az eseményeket kövesse, hanem tervezzen előre saját számításai alapján. Az egyetlen rossz megoldás, ha a munkáltató 2010-ben írja meg hirtelen egy e-mailben a rendszer működtetéséért felelős munkatársának, hogy Akkor holnap befizetjük a 25 százalékos adót! vagy Ne rendelj több utalványt, megszüntettem a rendszert! - mondja Fata László, a Cafeteria Net vezető tanácsadója.
A kérdéssel szerinte már most érdemes és szükséges foglalkozni, hiszen a 2010-es változások következtében a munkáltató alacsonyabb költséggel adhat bérjellegű kifizetést, de többe kerülnek majd a béren kívüli juttatások. Míg azonban több mint 200.000 forintba kerül 100.000 forint nettó plusz juttatás kiadása, addig 125.000 forint ráfordítással tehető ez meg kedvezményes adózású béren kívüli juttatási elemek használatával. Ráadásul az internet és a számítógép használat 2010-ben is adómentes lesz. Emellett a kedvezményes adózású elemek köre is elég széles, így mindenki válogathat belőle kedvére.
- Jól látható, hogy a zsebből-zsebbe fizetésekkel szemben nem lesz versenyképes a 25 százalékkal adózó melegétkezés, üdülési csekk stb., de a bérjellegű kifizetésekhez viszonyítva kihagyhatatlan egy költséghatékony és szabályos juttatási csomagból - hangsúlyozta a szakember. Hozzátette: főleg úgy, hogy "ajándék" források keletkeznek az adófizetéshez. Egy 100.000 forintos bruttó munkabérnél jelentkező 5 százalékos munkáltatói járulék megtakarításból a személyi jellegű költségek növekedése nélkül finanszírozható egy havi 20.000 forintos cafeteria keret 5.000 forint adóterhe.
Fata László egy júliusi szakmai konferencián több mint 80 résztvevőt kérdezett meg arról, ők mit tesznek majd béren kívüli juttatási rendszerükkel. A konferencián a cafeteria megszüntetésének, átalakításának lépéseit áttekintve választottak valószínű kimenetet a résztvevők 2010-re. A megkérdezettek közül senki nem szünteti meg a juttatásokat.
- Sikerült a törvényalkotóknak olyan mértékű adóterhet illeszteni a természetbeni juttatásokhoz, hogy tényleg lesz belőle adóbevétel. De ki fizeti meg ezt az adót? A törvény betűje szerint a munkáltató köteles a kedvezményesen adózó természetbeni juttatások utáni 25 százalékot megfizetni. A válaszadók 35 százaléka valóban ezt teszi. Nem változtat a dolgozói juttatások mértékén, és más forrásból (főleg a munkabéren keletkező járulékmegtakarításból) fizeti meg az adót. 56 százalékuk viszont úgy nyilatkozott, hogy az adó mértékével csökkenti a dolgozóknak kiadott nettó juttatást, így valójában a befizetett adók a munkavállalókat terhelik majd - mondta Fata László.
A közvéleménykutatásból kiderült még, hogy a válaszadók 9 százaléka látja a 2010-es évet úgy, hogy valami egyéb úton (költségtérítésekkel, béremeléssel) próbálja kompenzálni az eddig adott adómentes juttatásokat.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.
Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?