kapubanner for mobile

Már nem csak az államra számítunk nyugdíj ügyben

Egyre kevesebben vannak azok, akik csak az államtól várják majd a nyugdíjat, ezért egyre többen gondoskodunk valamilyen formában magunk is a jövőbeni ellátásunkról - ez derült ki az Aegon Magyarország által készített reprezentatív, online felmérésből. Ha a nyugdíjunkról van szó, kerüljük a kockázatot, és egyre többen választják az online megtakarítást, főleg a 40 és 55 év közöttiek.

Ma már kisebbségben vannak Magyarországon is azok, akik úgy gondolják, csak és kizárólag az állam feladata lesz a nyugdíjukról gondoskodni - ez derül ki az Aegon Magyarország legutóbbi reprezentatív kutatásából, amelyben 3000 válaszadót kérdeztek meg online módon a nyugdíjmegtakarításaikról. A válaszokból kiderül, csak a magyarok 35 százaléka gondolja, hogy a nyugdíj kizárólag az állam feladata, míg 43 százalék közös feladatnak tartja, 21 százalék pedig úgy gondolja, csak magára számíthat majd ebben a kérdésben.

Különbség van a pályakezdők és a nyugdíjhoz már közeledő korosztály, azaz a 19-29 év közöttiek és a 40-59 év közöttiek gondolkodásában ebben a kérdésben. Míg a 19-29 éves korosztályban a legmagasabb azok aránya, akik szerint magunknak kell gondoskodniuk nyugdíjukról, mert az állam ezt nem fogja tudni a jövőben biztosítani, addig ez fokozatosan csökken az egyre idősebb korosztályok irányába. Ezzel fordítottan arányosan változik azok aránya, akik szerint közös feladat a nyugdíjra való felkészülés, ők úgy gondolják, hogy az állam mellett maguknak is gondoskodniuk kell jövőbeni anyagi biztonságukról.



A nyugdíj nem játék



Nem meglepő, de ha a nyugdíjukról van szó, a magyarok kerülik a kockázatokat, 62 százalékuk úgy nyilatkozott, inkább a biztos megtakarítási formákat választják. Csak közel 7 százalék gondolja úgy, hogy kockáztatna, ha a magasabb kockázat magasabb hozammal is párosul. Érdekesség, hogy Heves és Jász-Nagykun megye lakói bátrabbak ebből a szempontból, itt 10 százalék körül van a magasabb kockázatot vállalók aránya.

A befektetési formákban is megjelenik ez a kockázatkerülő magatartás, a legtöbben, 22 százalék önkéntes pénztári tag, ezt követi az életbiztosítással (19%) és a nyugdíjbiztosítással (6%) rendelkezők száma. A magyarok 36 százaléka azonban még mindig semmilyen nyugdíjcélú megtakarítással sem rendelkezik.

Közel ugyanennyien, 37 százalék azt mondja, jelenlegi anyagi helyzetében nem tud félretenni. A legtöbben havi 5 és 10 ezer forint között (42 százaléka) tesznek félre nyugdíjcélra, 15 és 20 ezer forint között 14,5 százalék, míg havi 20 ezer forint felett csak a magyarok alig 7 százaléka tud megtakarítani nyugdíjas éveire. Nem meglepő, de a legkevesebbet a pályakezdők (15-29 évesek) és a nyugdíjhoz nagyon közel állók (60 évnél idősebbek) tudnak félretenni, ebben a két korosztályban közel 45 százalék azok aránya, akik semennyit nem tesznek félre nyugdíjcélra. A 40 és 60 év közöttiek nagy része 5 és 10 ezer forint között tud megtakarítani.

„Saját adatainkból is azt látjuk, ha lassan is, de nő az öngondoskodást választók aránya” - mondta el Marosvölgyi Péter, az Aegon Magyarország Online értékesítési vezetője. „Az Aegon online ügyfeleinél az átlagos havi megtakarítás 12 ezer forint. Egyre többen online kötnek nyugdíjbiztosítást, ebben is a 40 és 55 év közöttiek a legaktívabbak: 72 százalékuk köt ilyen módon biztosítást, míg a fiatalabbaknak csak 23 százaléka, az idősebbeknek pedig csupán 5 százaléka. Az online kalkulátor nemcsak a nyugdíjazás várható napját számolja ki, de az addig megtakarítható lejárati összeget is, több hozambecslést feltételezve, ezzel is elősegítve az ügyfelek döntését.”
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jön a Férfiak40? – inkább a rugalmas nyugdíj lehet a megoldás

Felmerült a férfiak kedvezményes nyugdíjának lehetősége a Nők40 mintájára, de a szakértői számítások szerint ez komoly költségvetési terhet... Teljes cikk

Svájci indexálás: így maradtak el a magyar nyugdíjak a bérektől

A svájci indexálás egy olyan nyugdíjemelési módszer, amely nemcsak a pénzromlást (inflációt), hanem a gazdaság teljesítményét, pontosabban a... Teljes cikk

Nyugdíj melletti munka

A nyugdíj melletti munkavállalás az utóbbi években az egyik legkedvezőbb foglalkoztatási formává vált Magyarországon, mind a munkavállaló, mind a... Teljes cikk