Meetingen vehettek részt és gyártási hibákat kereshettek a gyerekek az idei Muti, hol dolgozol? napokon
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Három Királyfi, Három Királylány akciónapjához számos cég csatlakozott, hogy játékos formában mutassák be a gyerekeknek a munka világát.
Idén a vakáció kezdetén rendezték meg a Három Királyfi, Három Királylány #mutiholdolgozol akciónapjait. Az idei kapunyitásra is számos hazai cég készült, és most már végre személyes jelenléti programokkal várták a gyerekeket. Csatlakozók irodai, gyártási környezetből is érkeztek, de volt közöttük ingatlanfejlesztési, média- és vendéglátóipari cég, illetve kereskedelmi vállalatok is. A program bármilyen munkahelyi környezetre adaptálható.
Nem egy szokványos családi nap volt június 16-án és 17-én, hanem játékos élményszerzés, ahol az egyes pozíciók, funkciók mutatkoztak be játékos formában, önkéntesek segítségével. Sokszor a nem családos kollégák voltak a legaktívabbak az előkészítő fázisban és a megvalósításnál egyaránt. A #mutiholdolgozol egy igazi közösségépítő eseményt adott a kis vendégek és a munkatársak számára is.
„A szlogenünk: ÉLMÉNYnapok MUNKAHELYeken GYEREKEKnek! Személy szerint ez az egyik legkedvesebb projektem. Csupa öröm, játékosság, vicces ötletek, sok gyerekszáj. Összefogás a cégen belül és a résztvevő cégek között. A felkészülés során, hónapokon keresztül egymást támogatják a csatlakozó szervezetek. mi koordináljuk a tudásmegosztást és bárki segítséget kap az előkészületek során tőlünk, vagy egy másik résztvevőtől. A csatlakozókat arra biztatjuk, hogy merjék mozgósítani a kollégák leleményességét, így a tervezés és lebonyolítás a legtöbb esetben 100%-osan a munkatársakkal történik, és nem külső szolgáltatóval. Ettől olyan nagy a közösségszervező ereje ennek a kezdeményezésnek. A programok ettől egyediek, csak a cégre jellemzőek és így tényleg minden kolléga magáénak érzi ezt a napot akár van gyermeke, akár nincs. A lelkes visszajelzések világosan megmutatják már most az értékét annak, amit együtt teremtünk. De biztos vagyok abban, hogy hosszú távon a gyerekek és fiatalok életében meghatározó, pozitív élményként maradnak meg ezek a napok és akár segíthetik későbbi viszonyukat a munka világához” – fogalmazott Ujvári Enikő, a #mutiholdolgozol projektgazdája, a Három Királyfi Balansz Programjának vezetője.
A gyerekek a következő programokon vehettek részt:
Az MVM Mátra Energia Zrt. telephelyén megtudhatták, hogyan lesz áram a konnektorban;
A Celanese munkatársai elmagyarázták, mi minden történik egy “meeting” során;
Az Alfaseed vetőmagkereskedő cégnél magot csíráztathattak a gyerekek;
Az NI-nél a gyerekek 3D hibakereső játék formájában gyártási hibákat kerestek, összehasonlítva a hibás terméket a kifogástalannal;
A Lakics Gépgyártó Kft-nél a hegesztés, a targoncázás felelősségteljes munkájával, a Praktikernél a raktáráruház működésével, a Ford Magyarországnál pedig természetesen az autók világával ismerkedhettek a résztvevők.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?