kapubanner for mobile

Megalázták az Air France vezetőit - a francia elnök kiakadt

Elfogadhatatlannak nevezte kedden Francois Hollande francia államfő, hogy előző nap az Air France dolgozóinak egy része inzultálta a francia légitársaság vezetőit. A köztársasági elnök szerint a történteknek "következményei lehetnek Franciaország imázsára és vonzerejére".

"Fontos a szociális párbeszéd. És amikor az erőszak és a konfliktusok miatt félbeszakad, látjuk, hogy következményekkel járhat az ország imázsára és vonzerejére" - fogalmazott Francois Hollande az északkelet-franciaországi Le Havre-ban tett látogatásán.

A Párizshoz közeli Bobigny ügyészsége bejelentette, hogy vizsgálatot indított ismeretlen tettes ellen, miután az Air France vezetősége "súlyos erőszak" miatt feljelentést tett. A rendőrségre öt panasz érkezett kedden az előző napi incidens miatt.

Manuel Valls miniszterelnök kedden délben látogatást tett a vállalatnak a Roissy-Charles de Gaulle repülőtér közelében található székhelyén és találkozott a megtámadott vezetőkkel.

"Súlyos szankciók kellenek az elkövetőkkel szemben" - mondta a kormányfő, aki szerint a vezetők nyilvános megalázásra törekedtek a tettesek, miközben "a dolgozók nagy többsége nem tűr el ilyen fellépést és ilyen erőszakot".

"A tegnapi képek bejárták a világot, ledöbbentették honfitársainkat, rosszat tettek az országnak" - hívta fel a figyelmet.

A miniszterelnök jelezte hogy "az állam támogatja az Air France-ot, amelynek jelentős kihívásokkal és konkurenciával kell szembenéznie a nyitott világban". Álláspontja szerint a "vállalat jövője a tét, mindenkinek világosan kell látnia az Air France helyzetét, nem maradhatunk a status quónál" - tette hozzá.

A miniszterelnök, még hétfőn, "felháborodott az elfogadhatatlan erőszak" miatt. "A vállalat helyzete nagyon nehéz, de semmi nem igazolhat ilyen felfordulást" - hangsúlyozta a kormányfő, aki aznap Japánban tartózkodott.

Hétfőn félbeszakadt az Air France üzemi tanácsának ülése, amelyen a következő két évre tervezett, 2900 állás megszűnését előirányzó akciótervet tárgyalták volna, mivel több száz dolgozó betört a terembe és inzultálta a cég jelenlévő vezetőit. Az incidensben heten megsérültek, köztük egy ember súlyosan.

A dolgozók Alexandre de Juniac, az Air-KLM elnök-vezérigazgatója és Frédéric Gagey, az Air France vezetője lemondását követelték. Az ülésen részt vevő Gagey kimenekült a teremből. Egy szakszervezeti vezető elmondása szerint Xavier Broseta humánpolitikai igazgató félmeztelenül távozott, miután letépték az ingét és "majdnem meglincselték", és két másik vezető is szakadt ingben hagyta el az Air France székházát.

Az állam az idén 17,6 százalékra növelte részesedését az Air France-KLM-ben, amely Európa második legjelentősebb légitársasága. A cég 2012 és 2014 között már 5500 munkahelyet szüntetett meg, s a következő két évben ismét 2900 állás felszámolására készül: 300 pilóta, 900 légikísérő, a földi személyzetnél pedig 1700 ember állása szűnhet meg.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek