kapubanner for mobile

Megosztják tudásukat az E.ON-osok

Másodszor írt ki „E.ON Pro Bono” önkéntességi pályázatot az E.ON az Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA) közreműködésével - ismét magyarországi civil szervezeteknek szeretnének segíteni szaktudásukkal az energetikai nagyvállalat munkatársai. A kezdeményezés célja, hogy olyan tudásterületeken segítsenek az E.ON-osok, amelyeken az E.ON munkatársak magas szintű ismeretekekkel rendelkeznek, viszont a nonprofit szervezeteknél nem állnak rendelkezésre a szükséges erőforrások. A második E.ON Pro Bono Maratonra az egész országból várják a pályázatokat - derül ki a lapunknak elküldött sajtónyilatkozatból.

„Ezek a szervezetek sok esetben azért nem tudják programjaikat kellő szinten megvalósítani, mert hiányzik bizonyos tudás, ismeretrész, amely hatékonyabbá tehetné a működésüket. Olyan tudásokról, ismeretről beszélünk, melyek a nagyvállalatoknál rendelkezésre áll. Erre a helyzetre válaszol immár másodszor az E.ON felhívása” - jellemzi a kiinduló helyzetet F. Tóth András, az Önkéntes Központ Alapítvány ügyvezető igazgatója. A program keretében egy napos „pro bono maraton” köré szervezve a kiválasztott civil szervezetek egy-egy fejlesztésre váró projektjeit segítik majd az E.ON önkéntesei.

"A különböző képzettségi- és tapasztalati háttér, az eltérő nézőpontok és a friss szemben rejlő lehetőség, kiegészítve az elemzésben és tervezésben való jártassággal, rendkívül termékeny együtt gondolkodást tett lehetővé. Az első évben öt szervezetnek tudtunk segíteni, idén ismét szívesen ajánljuk fel szakértőink támogatást”- mondta el a kezdeményezésről Károlyi Zsuzsanna, az E.ON marketing és kommunikációs vezetője.

A támogatott szervezetek kiválasztása pályázat útján történik, július 7-ig várják a jelentkezéseket. A nyertes pályázók lehetőséget kapnak arra, hogy egy előre meghatározott közérdekű projektjükről előzetesen egyeztessenek, majd egy napig együtt dolgozzanak az E.ON szakértői csapatával. A pro bono napot a nap eredményeit bemutató prezentáció zárja.


Az E.ON önkéntesei az alábbi területeken ajánlanak professzionális segítséget:


·

  • Üzleti és pénzügyi tervezés
  • Szervezeten belüli tudásmegosztás, tudásfejlesztés folyamatai, eszközei, gondolkodásmódja
  • Folyamatszervezés, projektfejlesztés és innováció
  • HR, szervezetfejlesztéssel kapcsolatos kérdések
  • Kommunikáció és marketing

    A pályázati kiírás és jelentkezés lap elérhető a www.eon-hungaria.com és a www.onkentes.hu oldalakon.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek

Hétfőn kezdődött a jelentkezés a mesterséges intelligencia (MI) felhasználását ösztönző új vállalkozói pályázatra, az AI Start 500 programra -... Teljes cikk

Elindult a HBLF esélyegyenlőségi pályázata

A pályázat beküldési határideje március 31. Teljes cikk

Akár 150 millió forint telephelyfejlesztésre – lazítottak a pályázati feltételeken

Keddtől még rugalmasabb feltételek mellett pályázhatnak a hazai mikro- és kisvállalkozások a telephelyfejlesztést támogató programban. A... Teljes cikk