kapubanner for mobile

Megszületett a megegyezés a vasutasok béremeléséről

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Három év alatt összesen 30 százalék béremelést kapnak a vasutasok, amennyiben a kormány jóváhagyja a cégvezetés és a szakszervezetek kedden késő délután elfogadott egyezségét - közölte a Vasutasok Szakszervezete (VSZ), amely leszögezi: a munkavállalói oldal ennél alacsonyabb mértéket nem fogad el.

Meleg János, a VSZ elnöke a közleményben ismerteti: nagyrészt teljesült a vasutas szakszervezetek követelése. A MÁV Zrt. vezetésével három évre szóló béremelési szándéknyilatkozatot írtak alá: 2017-ben átlagosan 13 százalékkal, 2018-ban 12 százalékkal, 2019-ben pedig legalább 5 százalékkal nőnek a bérek. Ez azt jelenti, hogy az úgynevezett premizált munkakörben dolgozók kivételével a MÁV-csoport minden alkalmazottja - 38 ezer dolgozó - 10 százalék, alanyi jogon járó béremelést kap idén.

A közlemény szerint a minimálbér- és a garantált bérminimum emelések okozta bérfeszültségek enyhítésére az alanyi jogon járó 10 százalékon felül további 4 százalékot kapnak a 10-től 12-ig kiemelt munkaköri besorolásban foglalkoztatottak, több mint 24 ezer munkavállaló, feltéve, hogy a tulajdonos változtatás nélkül jóváhagyja a kialkudott feltételeket.

Fontos eredmény, hogy valamennyi váltókezelő, vonat fel- és átvevő munkakörben dolgozó vasutas megkapja a garantált bérminimumot - hangsúlyozta az elnök. Az érdekvédők egyértelmű sikernek tartják azt is, hogy a munkáltató aláírta: 15 év munkaviszony után, minden ötödik évben 5 ezer forint béremeléssel jutalmazza a hűséges vasutasokat. Ezt a vasutasnapra, július elsejére időzítik.

A szakszervezet elérte azt is, hogy a cég hajlandó 0,5 százalékkal kiegészíteni az önkéntes nyugdíjpénztári tagdíjakat, ami azt jelenti, hogy ebben a formában idén minden érintett munkavállaló az alapbérének a 3, jövőre pedig a 3,5 százalékát kapja meg pluszként - közölték.

Meleg János leszögezte: a szakszervezetek az aláírtaknál alacsonyabb mértéket és rosszabb feltételeket nem fogadnak el. Az elnök szerint ugyanis megfelelő béremelés - és a munkakörülmények javítása - nélkül lehetetlen megszüntetni az egyre súlyosabb szakemberhiányt, képtelenség hosszabb időre itt tartani az új belépőket, s ez a vasutas szakma presztízsének további meredek zuhanásához vezet.

A MÁV-nál jelenleg mintegy ezer munkavállaló hiányzik, tavaly jelentősen megnőtt a túlórák száma. További gondot okozhat, hogy 2019-ig 4 ezer vasutas fog nyugdíjba menni. A vasúttársaság hiába próbál újabb és újabb tanfolyamokat indítani, kevés újonc jelentkezik, ráadásul már az alkalmassági vizsgákon sokan lemorzsolódnak, ezért a szakszervezetek az igen terjedelmes szakmai vizsgaanyag egyszerűsítését is kezdeményezték - emlékeztetett a szakszervezeti elnök.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek