Aki kérdez: Hegedűs László
HR Szubjektív rovatunkban Hegedűs László, a BlackRock HR vezetője kérdez, miután válaszolt Deák Zsolt, jungiánus coach kérdésére: "A magyar felsőoktatás mennyire felkészült a globális munkaerő-piaci kihívásokra?"
Először is köszönöm Zsoltnak a kérdést, hiszen a felsőoktatási centrumokkal való együttműködés a BlackRock számára kulcsfontosságú az utánpótlás kinevelése szempontjából. Valamint ez az a téma, ami mindig visszaköszön az AmCham munkamegbeszéléseken is, függetlenül attól, hogy honnan indultunk. A téma komplexitása miatt viszont nagyon nehéz általános választ adni a kérdésre egy rövid cikk keretei között, hiszen több száz oldalt lehetne teleírni csak azokkal a vitás kérdésekkel, amik az év első felében felmerültek.
Melyek azok a globális munkaerő-piaci kihívások, amelyek következményeivel szembe kell néznünk?
- Technológiai fejlődés - Új készségeket, munkaszervezést igényel, teljesen új munkakörök jönnek létre, amelyek nem léteztek korábban, ami hatalmas kihívás (vagy éppen lehetőség - attól függ, honnan nézzük) az emberi munkaerő számára, ahogy a mesterséges intelligencia, a robotizáció, a folyamatok automatizációja is.
- A munka és a cégek globalizációja - Földrajzi szempontból változik a gyártás, a disztribúció, az értékláncok helye, amelyek meghatározzák a munkakörökről szóló döntéseket, ami a helyi szakképzett munkaerő renedelkezésre állásától is függ.
- Változó foglalkoztatási formák - csökken a teljes állású alkalmazottak száma, keletkeznek viszont új, a hatékonyságot javító pozíciók, a távmunkában dolgozó munkaerő alkalmazása is jellemző lesz. A működés globalzálódik és decentralizálódik. Két jelentős trendről beszélhetünk: 1, bizonyos munkakörök jelentős csökkenése az automatizáció következtében, 2, jelentős növekedés új termékek, szolgáltatások terén, amelyek az új technológiáknak köszönhetők.
- Szocioökonómiai változások, mint a középosztályok felemelkedése a feltörekvő gazdaságokban, és a demográfiai szerkezet változása: az idősödő társadalom következtében megjelenő új szolgáltatások és termékek iránt megjelenő igények.
A legtöbb munkakör ellátásához szükséges készségek már változóban vannak, vagy hamarosan változni fognak, amihez szükség lesz a munkaerő újra- és továbbképzésére. Elemzőkészség, kritikai gondolkodás, innovációskészség, gyors alkalmazkodás és információfeldolgozás, tanulás, ügyfél- és szolgáltatásközpontúság, elkötelezettség a részvényesek iránt és a közösségi készségek létfontosságúvá váltak a legtöbb pozícióban.
A magyar felsőoktatás rendszere független és kormányzati szakértők szerint is megújulásra, újragondolásra szorul. Például a felsőoktatásba érkező hallgatók szempontjából (ami a középiskolai oktatás reformját is szükségessé teszi), ugyanis az elmúlt tíz évben folyamatosan csökken a felsőoktatásban résztvevő diákok száma; a legtehetségesebb végzős középsikolások pedig jobbára a külföldi továbbtanulást választják; a tanárok túlterheltek, és nagyon sok adminisztratív feladat hárul rájuk; a kutatási lehetőségek -ami a legtehetségesebbek megtartásának záloga - nagyon korlátozottak (bár el kell ismernünk, hogy vannak etekintetben kivételes intézmények); a lemorzsolódók száma is elég magas, így a befejezett BSc és MSc diplomák száma is csökkenést mutat.
Ha a tanulmányok tartalmát nézzük, vagyis a mit és a hogyant, hasonló képet kapunk. Az anyagi lehetőségek korlátozott volta miatt az egyetemek idejétmúlt technológiákat használnak, és nem tudnak lépést tartani a gyorsan fejlődő technikával, így a képességeik is korlátozottak ebben a tekintetben. A felsőoktatási intézmények többségében frontális oktatást alkalmaznak, melynek jelentős része elméleti tudomány, és jóval kevésbé hagy helyet az egyéni vagy csoportos munkának, ami segítené az alkalmazkodási és együttműködési készség kialakulását, a kritikai gondolkodást, az innovációs készségek fejlődését, amire pedig nagy igény lenne a munkaadók részéről. Ráadásul az átadott tudás gyakran szintén elavult, számonkérése pedig nem hatékony.
Ugyanakkor látszik fény az alagút végén, hiszen egyrészt a felelős kormányzati szervek felismerték a helyzetet, és megalkották saját fejlesztési terveiket 2014-ben, amit frissítettek 2016-ban, valamint ugyanebben az évben egy működési tervezetet is készítettek. Ezekbe a tervekbe beépítették azokat a kulcstényezőket, amelyek a vállalati szektorral tartott egyeztetéseken előkerültek, ahogy a kereskedelmi kamara ajánlásait is figyelembe vették. Amit mi - nagy nemzetközi vállalatok - tenni tudunk a változás érdekében az az, hogy tovább mélyítjük és szélesítjük az együttműködést a felsőoktatási intézményekkel, kormányzati szervekkel, hogy tisztában legyenek a piac igényeivel, valamint támogathatjuk és segíthetjük őket tudásunkkal, szakértelmümkkel a változás folyamatában.
Mi a BlackRocknál ezt az utat járjuk, ugyanis nemrég írtunk alá stratégiai együttműködést olyan egyetemekkel, mint a Corvinus, a CEU, és elkötelezetten hiszünk abban, hogy ezek az együttműködések nem csak számunkra jelentenek kölcsönös előnyt, hanem a diákoknak és a magyar gazdaságnak is. Ezekkel a kezdeményezésekkel egyetemben elkezdtük viszacsábítani a magyar munkavállalókat külföldről azzal, hogy kihívásokat biztosító feladatokat és pozíciókat ajánlunk nekik, amelyek bárhol lehetnének a globális munkaerőpiacon.
A kérdésem Szabó Zsuzsannához, a Transferwise HR vezetőjéhez:
Milyen kezdeményezéseket / jó gyakorlatokat lát a hazai FinTech vállaltok között a sokszínű technológiai jelöltek vállalathoz csábítása területén? A Transferwise milyen lépéseket tesz ezen a téren?
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Hogyan tudják összehangolni a vállalatnál a különböző generációk elvárásait, igényeit? HR Szubjektív rovatunkban Lambert Andrea, a Maxon Motor... Teljes cikk
A vezetés nem valami jól megérdemelt jutalom, hanem szakma. Minek a megnyilvánulása a mikromenedzsment, amikor egy vezető mindent egy kézben akar... Teljes cikk
A munkavállalók rettegték, az érdekképviseletek támadták, a munkáltatók visszaéltek vele –sommásan talán így lehetne leginkább jellemezni a... Teljes cikk
- Elhunyt Tarr Béla – egy rendkívüli alkotói pálya véget ért 6 napja
- Új működés, új vezetői kompetenciák 2026-ban - interjú Fészki-Fehér Katalinnal, a Waberer’s Cégcsoport HR igazgatójával 1 hete
- Milyen szempontokat kell figyelembe venni egyetemválasztásnál? 1 hete
- Ez a készség lesz a legfontosabb a HR-ben 2026-ban - interjú Nagy-Jakab Andreával 1 hete
- A jövő az ember és az AI együttműködéséről szól - így látta az évet Bánhidi Eszter, a Sanofi HR vezetője 2 hete
- Mit nem oldott meg az AI 2025-ben? A HR-vezetők egyik legnagyobb tanulsága 2 hete
- Ez mentheti meg a bajba jutott hallgatókat az egyetemeken 2 hete
- Elbocsátottak karácsony előtt? Nem vagy egyedül. 3 hete
- A csókkamera romba döntötte az életét: reménytelenül keres állást a HR igazgató 3 hete
- HR Tehetségek 2025: Torma Barbara 4 hete
- Cafeteria 2026 4 hete
A tudás törvényei: a megértés kulcsa