Mennyibe kerül a karrierváltás?
A teljes vagy részleges szakmaváltás csak az “instás” motivációs idézetek szerint gyerekjáték. Nem elég hozzá a kreativitás, sőt még a kitartás sem. A zsebünkbe kell nyúlnunk. Mennyire is? Erről kérdeztünk egy újságíróból lett ingatlanost, egy műfordítóból lett informatikai tesztelőt és egy fotósból lett gázszerelőt.
Ingatlanos = képzett szerencsejátékos?
”Sokszor tényleg olyan a munka, mintha az ember hivatásos szerencsejátékos lenne. Akinek a rulett épp vagy bejön vagy nem” - összegez. Szerettei támogatása nélkül nem lett volna úrrá a hullámvölgyeken.
”Tudatos váltást terveztem. Így munkáim mellett, esti felnőttoktatásban végeztem egy öt hónapos, OKJ-s ingatlanközvetítői tanfolyamot. Vizsgadíjjal együtt körülbelül 80 ezer forintba került. (Jelenleg egyébként 65-80 ezer forintos tanfolyamdíjakkal, plusz 20 ezres vizsgaköltséggel lehet számolni.) Első munkám egy nagyobb franchise-hálózatnál volt. Itt állásinterjú, majd három hónapos próbaidőre szóló tanulószerződés aláírása és egyhetes, sikeres vizsgával záruló, ingyenes tréning majd kötelező próbahét után lehetett munkába állni” - ad bepillantást a kezdetekbe. Hozzáteszi: ma már egyre ritkábbak az ingyenes tréningek. Így cégtől és irodától függően 20-60 ezer forintos, nyitó tréninghéttel számolhat az újonnan belépő. Van, ahol ettől eltekintenek, ha a jelölt beválik. Akad cég, ahol a fizetős belépő tréninghét mellett a havi ingatlanhirdetési keretét - körülbelül 20-25 ezer Ft + Áfa - is az ingatlanosnak kell állnia.
A szakmai tréningek semmire nem készítenek fel
Szinte kivétel nélkül vállalkozóként kell űzni, ami katásként havonta minimum 50 ezer forint kiadás. Ha van bevétel, ha nincs. Lehet önálló egyéni vállalkozóként is dolgozni, ha bejelentkezünk az ingatlanközvetítői névjegyzékbe. Ám önállóan sokkal magasabb hirdetési költségekre számíthatnak a szakemberek: a hirdetési felületekre pluszban kreditpontokat kell vásárolni, hogy a listában előrébb kerüljön az ingatlan, jobban megtalálják az érdeklődők.
”Negyedévente több tízezer lehet a felületek ára. És nem ritka, hogy egy-egy ingatlantulajdonos akár 10-15 irodát is megbíz az eladással. Az értékesítési siker így sokszor a mázlin múlik” - fogalmaz Gréti. Mutatóban akad egy-egy, jutalék mellett alapfizetést kínáló cég. Csak ezekhez nehéz bekerülni. Gréti egyébként a szakmai képzéseket is kissé hiányosnak érezte. ”Rengeteg a szócséplés, értékesítési, pszichológia ismeretekkel egyik sem vértez fel. Ezeket mindig élesben kell kitapasztalni. Miközben ez a terület sava-borsa.”
Körmendi Ági: műfordítóból informatikai tesztelő
Körmendi Ági 15 évig fordított sci-fiket, fantasy-ket és útikönyveket. Azonban foglalkozása idővel egyre több kellemetlenséggel járt. ”Picit kezdtem kiégni. A megbízóim fizetési morálja se lelkesített. Nem volt ritka, hogy 3 hónapot kellett várnom egy-egy honorárium kifizetésére. Már ha egyáltalán fizettek. Mert volt, amikor a kiadó csődbe ment. Máskor meg a második ügyvédi felszólítás hatására történt végre valami… Szerencsére saját lakásban éltem, mert albérletet nehéz lett volna így fizetni.” Pár éve aztán összefutott egy IT-s ismerősével. ”Szuper jót beszélgettünk. Meg is jegyeztem, milyen jó lenne végre normális helyen dolgozni. Ahol rendesen fizetnek és ahol nem kell a munkadíjak miatt pereskedni” Áginak szerencséje volt. Ismerőse informatikai munkáltatója épp tesztelőt keresett. ”Azonnal igent mondtam az ötletre. Főleg miután tisztáztuk, hogy nem kell informatikusnak lennem és a három hónapos próbaidő alatt mindent megtanítanak.” Manuális tesztelői munkakörében színes a csapat: van köztük bölcsész, sőt tájépítő mérnök is.
Betanulása alatt még javában fordított
Belépésekor feltételül szabták, hogy 1 év után hivatalos tesztelői - istqb - vizsgát kell tennie. De ezt is a cég állta. ”Ez elsőre is sokkal komfortosabban hangzott a korábbiakhoz képest. Annyi kihívás volt, hogy az első hónapok betanulási ideje alatt még egy kötet fordítását be kellett fejeznem. Néha kemény volt, de végigcsináltam.”
Ha valaki tanfolyamon tanulná a manuális tesztelést: a ProgMasters például augusztus közepi indulással kínál munka mellett is végezhető, 7 hetes képzést. Ez a tanfolyam előfinanszírozásban 490 ezer + Áfa míg utófinanszírozásban 550 ezer + Áfa önköltségen érhető el. Ám az elhelyezkedést karrier-tanácsadással is segítik. Hasonló képzése az IT Karrier Start Program-nak is van: a 3 hónapos, 9-17 óráig tartó tanfolyam ára 1,5 millió Ft+Áfa. A minimum 18 éves, érettségizett jelentkezőknek azonban csak 100 ezer Ft-os kauciót kell a képzésért fizetnie. A többit a sikeres vizsga után, a képzőintézmény partnercégeinek valamelyike állja-ám a hallgató csak az általuk felkínált munkalehetőségeket fogadhatja el. A tesztelők kezdő bére a szakmában bruttó 280-300 ezer forint körül alakul, ám az idő múlásával folyamatosak az emelések.
Kacziba Zsolt: fotósból gázszerelő
Kacziba Zsolt képzett fotográfus. 15 év alatt legalább 150 esküvőt és temérdek rendezvényt, sajtóeseményt fotózott profi színvonalon. Aztán merész váltásba fogott: átképezte magát gázkészülék-szerelőnek. Az új szakma tanulására több oka is volt. Döntésébe a drága iparosmunkák mellett a piaci változások is belejátszottak. ”Örököltem egy lakást, fel kellett újítanom. Hívtam a szerelőket, akik nagyon megkérték a munkák árát. Ezen azért bosszankodtam, mert végig az járt a fejemben: ezt nekem is kellene tudnom”- mondja Zsolt, aki szakközépiskolás évei alatt tanult valamennyi gépészetet. Ám ”ezt akkoriban alaposan megutáltatták velem, de cserébe legalább megszerettem a fotózást, amiből később 15 évig éltem. Az építőipar a családomtól sem állt távol: édesapám ezermester, ért a víz- , a gáz- , a fűtésszereléshez és az elektronikához is."
A piaci változások (is) új pálya felé terelgették
"Az évek során ráadásul a fotósmunkák, a megrendelők is nagyon megváltoztak. Míg az okostelefonok korszaka előtt tudomásul vették, hogy például egy profi esküvői fotósorozatra néha heteket is várni kell, ma már mindent azonnalira szeretnének. Sőt mobillal ők is ott kattintgatnak melletted az eseményen, melyet azonnal meg is osztanak a neten. Mindehhez még a szakmai ipar nyomása is társul - egy fotós gépparkjánál ki nem mondott elvárás, hogy legalább 3 évente vásároljon egy új gépvázat, a hozzá tartozó kiegészítőkkel. Alkalmanként minimum 500 ezer forintért. A gázkészülék-szerelésnél a szerszámpark éves amortizációja sokkal kisebb és olcsóbb miközben a profit hasonló vagy nagyobb.” Összességében azt tapasztalta, jól döntött. ”Amikor a gazdaság épp a túlélésre játszik, sajnos a fotográfus nélkülözhetővé válik.”
Zsolt az új szakterületét önköltséges képzésben tanulta ki körülbelül másfél év alatt. Elvégzett egy épületgépész-technikusi és gázkészülék-szerelői tanfolyamot. Aki most tervezne hasonlókat: júniusban kezdődő épületgépész-technikus képzés esetén kb. 440 ezer Ft-os tanfolyam,-valamint 65 ezer Ft-os vizsgadíjra - míg egy féléves gázszerelő-tanfolyam esetén körülbelül 450 ezer forintos tandíjra és 80 ezres vizsgadíjra lehet számítani.
Nyitókép: Mabel Amber from Pixabay
- 2023.12.07IV. euChance KLUB Negyedik alkalommal és idén utoljára gyűlik össze az euChance Klub! Az izgalmas témák mellett értékeljük majd a Klub első évét is: sikerek és megoldásra váró feladatok számba vétele és a következő év tervezése.
Részletek
Jegyek
- 2023.12.31Készüljön fel a külföldön való jelenlétre a Global Mobility modullal! A külföldi üzleti jelenlét komoly versenyelőnyt kínál, ám egyúttal számos jogi kérdést is felvet. Ha a szervezet nincs tisztában a hatályos jogi háttérrel (pl. nemzetközi közjog, közösségi jog, társasági jog, munkajog, adójog, társadalombiztosítási jog, idegenrendészeti jog), akkor számos probléma, kockázati tényező merülhet fel. Az alap szintű modul tartalmazza a szükséges jogi szabályokat, folyamatábrákat (pl. Közvetlen befektetési lehetőségek, Tartózkodási, letelepedési és munkavállalási közjogi szabályok, Munkajogi szabályok, Adózási szabályok). A plusz szint egy online kurzussal egészül ki.
Részletek
Jegyek
- 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig.
Részletek
Jegyek
A geopolitika és a szélesebb körű politikai bizonytalanság jelenti jelenleg a legkomolyabb kockázatot egy vállalat üzleti sikeressége kapcsán – ez... Teljes cikk
Számos kutatás igazolja, hogy a folyamatos fejlődési lehetőség biztosítása növeli a munkavállalói elkötelezettséget. Ezzel párhuzamosan a cégek... Teljes cikk
Sokkal több, mint gondolnánk. A szervezeti kultúra a szervezet érzelmi intelligenciája, vagyis a MIT-eken túl a HOGYAN-ok. Makó Ferenccel, a Sensa... Teljes cikk
- Logikus, hogy nem a munkáltató dönt a gyermekek után járó pótszabadságról 6 napja
- Óriási ütemben nő a hazánkban dolgozó vendégmunkások száma 1 hete
- Kiderült, mekkora volt a munkanélküliségi ráta októberben 1 hete
- KSH adatok: 12 ezerrel nőtt a külföldön dolgozók száma egy év alatt 1 hete
- Sikeres nemzetközi jelenlét: a megfelelő tájékozottság kulcsfontosságú 2 hete
- Milyen a tökéletes munkahely a Z-generáció szerint? 2 hete
- Folytatódik a Hazaváró program 2 hete
- A képzett munkaerő hiányával küzdenek az EU minden országában 3 hete
- Előrejelzés: ekkora lehet a munkanélküliek aránya 2024-ben 3 hete
- Majdnem 50 ezer olyan munkanélküli van az országban, aki még egy percet sem dolgozott 4 hete
- Így változott a munkanélküliség Csehországban 4 hete