Mennyit keres egy diák és mennyi megtakarítása van?
A K&H Bank jóléti-index kutatásából kiderül mennyit keres egy diák, tud-e félre tenni, és ha igen akkor mennyit és mire gyűjtenek a fiatalok?
A K&H-nál úgy látják, hogy nő az igény a fiatalok körében a számlanyitásra, hiszen sokuknak a zsebpénz, az ösztöndíj, a diákmunkából származó jövedelme is ide érkezik. Ezért nem véletlen, hogy jóléti-index felmérése szerint a banki termékek közül egyértelműen a bankkártya (83%) és a folyószámla (74%) vezet a fiatalok körében. Lakáshitele jellemzően csak a 26 éven felülieknek van, a fiatalabbak nem vesznek fel kölcsönt és nem fektetnek be. Érthető is, hiszen a 26 év alattiak átlagosan 71 ezer forintot keresnek és ez az összeg jelentősen csak 26 éves kor felett ugrik meg: ekkor 99 ezer forint a jövedelmük. A diákok átlagkeresete ennél jóval alacsonyabb, 28 ezer forintról számoltak be.
Arra a kérdésre, hogy van-e megtakarítása, a megkérdezett fiatalok 37 százaléka válaszolt igennel. A megtakarító fiatalok 21 százaléka tudatos ebben a kérdésben: ők már hónap elején félreteszik a kitűzött összeget. A hónap végén maradó összeget 19 százalékuk nem költi el azonnal, hanem elteszi. 29 százalékuk alkalmi megtakarító, azaz ha éppen nagyobb összeghez jutnak, akkor félretesznek, de tudatosan hónapról hónapra ezt nem teszik. A fiatalok 31 százaléka pedig soha nem tesz félre.

Ami a megtakarítások nagyságát illeti, a diákok átlagosan 307 ezer forinttal rendelkeznek, ami viszonylag magasnak mondható az aktív keresők 1 millió forintos megtakarításához képest.
A legtöbb fiatal lakást szeretne vásárolni, erre gyűjt 39 százalékuk. Majdnem ugyanennyien (38%) általános tartalékot képeznének, ötödük autóra és utazásra gyűjt, ennél kevesebben családi eseményre, oktatásra,
nyugdíjcélra tesznek félre.

- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Teljesítménymenedzsment képzés A teljesítménymenedzsment rendszer elemeinek megismerése és a résztvevők felkészítése egy eredményes teljesítménymenedzsment rendszer bevezetésére és működtetésére.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon