kapubanner for mobile

Mesterfokon űzött kommunikáció

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A sikeres üzleti kommunikáció összetett készségcsoportot igényel, és a résztvevők feladataitól, munkakörétől függ annak fejlesztése - olvasható a Világgazdaságban.

Olyan személyiségtipológiai rendszer elsajátítására érdemes alapozni a képzéseket, amely az egyes emberek személyiségének, motivációinak, kommunikációjának kiismerését segíti - hangsúlyozta a Világgazdaságnak Pozvai Zsolt, a Develor Zrt. vezérigazgatója. Ha valaki már részt vett egy alapozó tréningen, el tudja dönteni, mi a helyes viselkedésforma, megközelítés, érvrendszer egy adott ügyféllel szemben, akkor sokkal nagyobb eredményeket ér el a későbbi, konkrét feladatkörhöz illesztett képzés során. Például a telefonon történő ügyfélkapcsolat-tartás esetén különbséget kell tenni a bejövő hívásokkal foglalkozó és a kimenő hívásokat bonyolító között - nyomatékosította Pozvai Zsolt.

Az egyéni végfelhasználókkal vagy partnercégekkel való személyes kapcsolattartásnál is igaznak bizonyul ez a felvetés, hiszen az utóbbi már egy sokkal magasabb szintű és stratégiai felkészültséget igényelő feladatkör.

Tóth Judit, a Cegos Kft. vezető tanácsadója ezeken kívül a tárgyalás- és a prezentációs technika fejlesztését célzó tréningeket emelte ki elsődlegesen az üzleti kapcsolatépítést segítő képzések közül. A vezető tanácsadó szerint ezek a készségek inkább az üzleti tárgyalásokon kerülnek előtérbe, de egy "face to face" helyzetben már szükség lehet kifinomultabb érvelési technikákra. Sőt, akár az agresszív, illetve manipulatív hozzáállással szembeni jó reagálókészségre is. Egy ilyen speciális eszköztár kialakítására az asszertív kommunikáció vagy a kommunikációt "mesterfokon" tanító tréningek alkalmasak leginkább.

A különböző termelési, informatikai, értékesítési, szolgáltatási területekről különböző munkakörökből, beosztásokból érkező dolgozók körében egyre népszerűbbek az angol nyelvű kommunikációs tréningek, amelyek az üzleti helyzetek során alkalmazott tárgyalási és prezentációs készségeken és technikákon túl erősítik és fejlesztik a professzionális üzleti szókincset is - hívta fel a figyelmet Tóth Judit.

Világgazdaság


  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek