Mi a leszázalékolás menete?
Mi az első lépés, ha elszeretném indítani a leszázalékolást? Ha jól tudom, már nem így hívják.

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?
Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban
A háziorvos beutalót állít ki a kérelmező számára a munkaképesség-változás vagy keresőképesség vizsgálata céljából
Ezzel párhuzamosan a releváns szakrendeléseken a panaszokat ki kell vizsgáltatni és az eredményeket tartalmazó orvosi dokumentációt (zárójelentések, szakorvosi és egyéb leletek) be kell szerezni (Önnek)
Ezt követően a kérelem benyújtására a fővárosi és megyei kormányhivatalok rehabilitációs szakigazgatási szerveinél van lehetőség (a megyei kormányhivatalok megyeszékhely szerinti járási hivatalaiban, a fővárosban pedig Budapest Főváros Kormányhivatala III. kerületi hivatalában)
A vizsgálat időpontjáról a kérelmező postán kap értesítést
A vizsgálati folyamatban az orvosszakértő a rendelkezésre álló leletek, a TAJ számon alapuló egészségügyi nyilvántartások, valamint az általa végzett vizsgálatra alapozva, jogszabályban rögzített szakmai táblázatok használatával szervrendszerenként megállapítja a betegségcsoportonkénti részkárosodási értékeket, majd meghatározza az össz-szervezeti egészségkárosodást és az egészségi állapot mértékét. Ezen kívül, a komplex minősítés végeredményét (így a megállapított ellátás összegét is) az egészségi állapot mellett foglalkozási és szociális rehabilitációs szempontok is befolyásolják.
Tisztelt Kérdezők!
Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.
Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!
Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.
Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.
Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!
Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László. Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol. Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ. A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít. HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot. Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol. Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg. Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg. Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet. Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol. HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy 10 évvel ezelőtti tartozással kerestek meg, és első körben a rokkantsági ellátásomból vontak le 66.500 Ft-ot. Teljesen megdöbbentem, mivel ennek... Teljes cikk
Úgy tudjuk, hogy azoknak, akik fogyatékossági vagy rokkantsági támogatásban részesülnek, orvosi igazolás nélkül is járhat egy plusz támogatás,... Teljes cikk
Rehabilitációs munkavállalóként miért nem jár már munkaközi szünet? Három napja megvonták tőlünk arra hivatkozva, hogy "már nem adható".... Teljes cikk
- Nyerteseket hirdettek a Foglalkoztatas2025 pályázatban 4 hónapja
- Itt a rejtett hazai munkaerő-tartalék: 50–60 ezer ember munkába állhatna, vendégmunkások helyett 4 hónapja
- Hogyan élhet túl a tanulás kultúrája egy rövid távra hangolt világban? 4 hónapja
- Mi alapján kaphatok megváltozott munkaképességűként több ellátást? 6 hónapja
- Ezért foglalkoztass megváltozott munkaképességű kollégát 8 hónapja
- Így foglalkoztass megváltozott munkaképességű munkatársat: kihívásokból előnyök 8 hónapja
- Nyugdíj: lehet-e szerezni szolgálati időt megváltozott munkaképességűként? 8 hónapja
- Valódi befogadás? Miért nem elég egy rámpa? 9 hónapja
- Nem hátrány, hanem kiindulópont: álláskeresés megváltozott munkaképességgel 10 hónapja
- Nem csak a nyugdíjasok kapnának élelmiszer-utalványt 10 hónapja
- Mikor számít szolgálati időnek a rokkantsági nyugdíj és ellátás? 10 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?