kapubanner for mobile

Mi a siker titka? Gyakran a válsághelyzetek hozzák a legnagyobb lehetőségeket

A sikerhez elengedhetetlen a győzni akarás, hiszen a krízishelyzetek sok esetben kiváló lehetőségeket is teremtenek - fogalmazott Litkey Farkas vitorlázó a napokban első alkalommal megrendezett YEL konferencián. Az eseményen olyan további előadók is részt vettek, mint Pál Feri Atya, Rubint Réka és Fenyő Iván, akik a siker lélektanáról, a motivációról és a tudatosságról beszéltek.

Litkey Farkas, tizenkétszeres Kékszalag győztes vitorlázó a siker lélektanát boncolgatta előadásában. A való életből, saját, versenyeken megélt tapasztalatain keresztül mutatta be, hogy hogyan lehet kitartással, pozitív szemlélettel és győzni akarással, akár vert helyzetből is előnyt kovácsolni és nyerni. „A kudarc egy nagyon erős motiváció, a krízishelyzetekből pedig lehetőséget építhetünk. A boldogság pedig leginkább társas kapcsolatainkon, és azok minőségén múlik”.

Pál Feri Atya, népszerű mentálhigiénés szakember az önbecsülés témakörét járta körbe. Előadása során kiemelte, hogy a magyarok sajnos nagy százalékára jellemző az önbecsülés hiánya, mely jelentős akadályt gördít mind a magánélet, mind a karrier területén a kiteljesedés útjába. „Az önbecsülés hiányával küzdők az érzelmileg nehéz helyzetekben leggyakrabban támadó jellegű kommunikációt alkalmaznak, ami hátráltatja a konfliktusok megoldását. A boldogsághoz, a lelki egyensúlyhoz, a kiteljesedéshez reális önértékelésre és pozitív önbecsülésre van szükség” - fogalmazott.

Rubint Réka, személyi edző, üzletasszony előadásában arról a szemléletről, gondolkodásmódról, hozzáállásról beszélt, ami évek óta, nap nap után előre viszi és hajtja őt. "Szerintem a legértékesebb út mindig az, amit az ember saját magának épít fel. Nem szabad meghátrálni az életben a nehézségekkel szemben, inkább másszuk meg a hegyet, mintsem megkerüljük. Hiszen minden nehézség egyben egy fantasztikus lehetőség is arra, hogy megoldást találjunk, és ebből erőt merítsünk” - fogalmazott.

Fenyő Iván színész pedig a tudatosság fontosságára hívta fel a figyelmet. Arról beszélt előadásában, hogy hogyan éljünk tudatosan, közben pedig miért és hogyan figyeljünk érzéseinkre, megérzéseinkre, felismeréseinkre. „Nagyon fontos, hogy őszinték legyünk saját magunkhoz, és legyünk nyitottak. A tudatosság sokat segít abban, hogy a lényegre tudjunk koncentrálni az életben”.
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tényleg csalhatnak az AI-jal az az állásinterjúkon?

HR és tehetséggondozó szakemberek felülbecsülik az álláskeresők által elkövetett mesterséges intelligencia alapú csalások mértékét egy új... Teljes cikk

Szabadságon vannak, csak nem szóltak róla – így verik át a cégeket a dolgozók

A „quiet vacationing” jelenség lényege, hogy a dolgozók hivatalos szabadság kivétele nélkül vonulnak háttérbe: online jelenlétet mutatnak,... Teljes cikk

Promótálás, előléptetés: hogyan kérd vagy utasítsd vissza?

Az előléptetés, promóció nem csupán titulusváltást jelent, hanem a munkavállalói életút kritikus mérföldköve is egyben. Szervezeti szinten ez a... Teljes cikk