kapubanner for mobile

Mikor és milyen kávét iszik a magyar dolgozó?

A kávé világnapja alkalmából a Costa Coffee és a GKI Digital közös felmérésben kutatta a munkahelyi kávézási szokásokat. Kiderült, hogy a munkahelyen kávézók fele számára a munkáltatója ingyen biztosítja a kávét, a többiek maguk veszik vagy viszik be a napközbeni koffeinadagjukat. A jó munkahelyi kávé fontos munkavállalói elvárás lett.

A felmérés készítői kíváncsiak voltak, vajon fontos-e, hogy jó minőségű kávét igyanak a munkahelyen a válaszadók – erre 73 százalékuk válaszolt igennel. Hogy milyen a jó kávé? 65 százalék szerint olyan, amiben az illatok és ízek harmonikusan illeszkednek egymáshoz, 36 százalék szerint pedig pont annyira erős, amennyire kell.

A 2721 válaszadó közreműködésével készült felmérés szerint a válaszadók 45 százaléka rendszeresen kávézik napközben a munkahelyén. Míg az otthoni kávézásra minden második válaszadó maximum 3000 forintot, 38%-uk pedig ennél is többet költ, addig a munkahelyen is kávézók több mint felénél (54%) ez egyfajta juttatás és nem kell érte fizetni: annyit és úgy isznak, amennyit csak szeretnének.

Ezzel a lehetőséggel nem mindenki él: bár a munkahelyek több mint fele ingyen juttatásként kínálja a kávét az alkalmazottaknak, mégis ezt a juttatást csak 41 százalékuk használja ki – a többiek inkább a saját ízlésviláguknak és minőségi elvárásaiknak megfelelő kávét részesítik előnyben, és ezért hajlandóak akár saját költségen is fedezni a beszerzését. A kutatásban részt vevők mintegy negyede maga viszi az alapanyagot a munkahelyére és ottani géppel készíti el, minden 10. válaszadó pedig a kész kávét termoszban viszi magával minden nap.

Milyen kávét iszunk a munkához?

A kutatás rávilágít arra jelenségre, hogy eltérő napszakokban más-más típusú kávét fogyasztunk: a munkahelyeken a reggeli időszakban az erősebb, espresso típusú kávé mellett (86%), míg az ebédet követő délutáni órákban inkább a cappuccino (53%), a latte macchiato (56%) és az ízesített kávék (74%) mellett teszik le a voksukat a munkahelyükön kávézók. Sokan összekeverik a magas koffeintartalmat a kávé intenzitásával. Pedig ezek között nincsen összefüggés: az intenzitás az íz erősségét jelzi a csomagoláson, ami attól függ, hogy milyen volt a termőhely, hogyan dolgozták fel, hogyan pörkölték az alapanyagot. Minél magasabb a szám, annál markánsabb, minél alacsonyabb, annál lágyabb, selymesebb ízű a kávé.

Hány perc a kávészünet?

A munka és a magánélet nagyon egybefolyik a home office széleskörű elterjedése óta, de talán korábban is sokan kávészünet nélkül, munka közben kávéztak: a Costa Coffee felmérése szerint a válaszadók 27 százaléka kávézás miatt nem tart szünetet a munkájában. A nők még nagyobb arányban (30%) tesznek így, mint a férfiak (23%). A válaszadók 21 százaléka naponta 5-10 percet, 13 százalékuk 10-15 percet tölt kávészünettel A rövid kávézási időszakok hátterében a rutinszerűség és a gyors koffeinlöket okozta felfrissülés, azaz a funkcionális kávéfogyasztás állhat, nem pedig a munkaidő közbeni pár perc énidő kerül előtérbe.

 

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Dolgozol vagy szépülsz? – a Z generáció új trendje felborítja az irodai szabályokat

A munkaidő és a magánélet határa egyre inkább elmosódik: a Z és az Y generáció tagjai már a 9-től 5-ig tartó munkaidőbe építik be... Teljes cikk

Kulcsszerepe lesz a vállalatoknak az egészségfinanszírozásban

A napokban újabb részek szivárogtak ki a Boston Consulting Group az egészségügy átalakítására vonatkozó tanulmányából. Ebből kiderül az is,... Teljes cikk

Húsvéti pihenés - miért csak illúzió a legtöbb munkahelyen?

A húsvéti hosszú hétvége sokak számára nem a valódi kikapcsolódást jelenti, hanem egy sűrített határidőkkel és túlterheléssel teli időszak... Teljes cikk