kapubanner for mobile

Milliókat kaphatnak a roma kkv-k

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Pályázatot hirdet a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) a magyarországi roma mikro-, kis-, és középvállalkozások (kkv) piaci esélyeit és versenyképességét javító fejlesztések és beruházások támogatására a Kis- és Középvállalkozói Célelőirányzatból (KKC) - mondta Lakatos Sándor, a tárca társadalmi felelősségvállalásért felelős igazgatója.

A roma vállalkozásokat fejlesztő, foglalkoztatást bővítő pályázatra 250 millió forintot különítettek el. Pályázni április 16-tól június 11-ig lehet. A támogatás mértéke a projekt elszámolható költségének legfeljebb 65 százaléka. A támogatás maximális összege 5 millió forint.

A támogatás formája vissza nem térítendő támogatás. A pályázatkészítés költségeire a nyertes pályázók maximum 100 ezer forint támogatásban részesülnek a fejlesztéshez kapcsolódó támogatáson felül.

Lakatos Sándor elmondta, hogy a roma vállalkozásokon túl olyan nem roma cégek is pályázhatnak, amelyek elősegítik a romák foglalkoztatását. Hozzátette, hogy a műszaki gépek, berendezések, technológiai fejlesztéseken túl az idén pályázni lehet minőségbiztosítási tanúsítvány beszerzésére, egyes marketing tevékenységek finanszírozására, valamint a vállalkozás telephelyéhez kapcsolódó ingatlanfejlesztéshez.

A GKM szerint a támogatott pályázatok várható száma 80-90 darab. A pályázónak rendelkeznie kell az Országos Cigány Önkormányzat, vagy a területileg illetékes Cigány Kisebbségi Önkormányzat (CKÖ) támogató levelével, amelyet kizárólagosan az aláírásra jogosultak írhatnak alá. Amennyiben az adott településen nincs helyi CKÖ, akkor a helyi roma közösség érdekképviseletét ellátó társadalmi szervezet ajánlásával kell rendelkeznie a pályázónak, amely ajánláshoz mellékelni kell a társadalmi szervezet bírósági végzését is.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek