Milyen betegségekre érdemes elindítani a leszázalékolást?
Érdeklődni szeretnék, hogy ezekre a betegségekre érdemes-e elindítani a leszázalékolást: heveny szívizomelhalás hátsó fali trombussal, gyenge bal kamra funkció (EF 28%), 2. stádiumú szívelégtelenség

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?
Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban
A megadott diagnózisok alapján érdemes lehet elindítani a komplex minősítési folyamatot, azonban ennek szükségességét és indokoltságát a háziorvosa dönti el. Ő figyelembe fogja venni az Ön egészségi állapotát, a meglévő orvosi dokumentációkat, valamint azt, hogy a munkaképessége mennyiben korlátozott. A háziorvos döntése alapján adhat beutalót a komplex minősítéshez, ami az első lépés a megváltozott munkaképesség megállapításához.
Ezért javaslom, hogy mielőbb keresse fel háziorvosát, és vigye oda magával az összes releváns orvosi dokumentumot, például szakorvosi véleményeket és zárójelentéseket. Ott pontos tájékoztatást kaphat arról, hogy milyen lehetőségek állnak rendelkezésére az eljárás folytatásához.
Tisztelt Kérdezők!
Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.
Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!
Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.
Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.
Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!
Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László. Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol. Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ. A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít. HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot. Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol. Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg. Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg. Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet. Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol. HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Egy 10 évvel ezelőtti tartozással kerestek meg, és első körben a rokkantsági ellátásomból vontak le 66.500 Ft-ot. Teljesen megdöbbentem, mivel ennek... Teljes cikk
Úgy tudjuk, hogy azoknak, akik fogyatékossági vagy rokkantsági támogatásban részesülnek, orvosi igazolás nélkül is járhat egy plusz támogatás,... Teljes cikk
Rehabilitációs munkavállalóként miért nem jár már munkaközi szünet? Három napja megvonták tőlünk arra hivatkozva, hogy "már nem adható".... Teljes cikk
- Hogyan nőtt az alkoholfogyasztás a válság alatt? - Veszélyben a vezetők? 3 hónapja
- Szabadság minden áron? - Rengeteg dolgozó keresett rá erre a kifejezésre az ünnep után 3 hónapja
- Csapatban az erő? - Így hat a magány a dolgozókra 3 hónapja
- Új működés, új vezetői kompetenciák 2026-ban - interjú Fészki-Fehér Katalinnal, a Waberer’s Cégcsoport HR igazgatójával 3 hónapja
- Nyerteseket hirdettek a Foglalkoztatas2025 pályázatban 4 hónapja
- Itt a rejtett hazai munkaerő-tartalék: 50–60 ezer ember munkába állhatna, vendégmunkások helyett 4 hónapja
- Hogyan élhet túl a tanulás kultúrája egy rövid távra hangolt világban? 4 hónapja
- Aggasztó számok: a magyarok mentális egészsége a legalacsonyabb Európában 4 hónapja
- Aggasztó a magyar orvosok mentális állapota: 100-ból 2-nél súlyos az öngyilkosság veszélye 5 hónapja
- HR kiégés: így teszi tönkre magát és a szervezetet is a HR-es 5 hónapja
- Krízisben a szakma: kimerültek és kiégettek a HR szakemberek 5 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?