kapubanner for mobile
Megjelent: 3 éve

Hogyan tovább, fiatalok? - Tippek továbbtanulóknak

Vészesen közeledik a főiskolákra, egyetemekre való jelentkezés február 15-i határideje. 62 magyar és 4 külföldi intézmény többszáz szakja közül lehet választani azoknak, akik itthon szeretnének diplomát szerezni. Nem csoda, hogy nagy a tanácstalanság a továbbtanulók körében, hová adják be jelentkezésüket. Nekik segíthetnek az alábbi tippek.

Milyen szempontokat érdemes figyelembe venni a továbbtanulásnál?

Az első és talán legfontosabb, hogy a jelentkező először azt a területet találja meg, ahol el tudja képzelni a jövőjét, és azután jöhet az egyetem kiválasztása. Nehéz persze 18-20 évesen azt kitalálni, hogy a diploma megszerzése után hol lehet majd könnyen elhelyezkedni, és mi nyújt biztos megélhetést hosszú távon, de a ma körülöttünk zajló változások segítenek ebben. A digitalizáció, a mesterséges intelligencia gyökeresen átalakítja életünket, így olyan pályát érdemes választani, amit vagy kevésbé lehet automatizálni, ahol továbbra is szükség lesz az emberi jelenlétre és kreativitásra, vagy olyan foglalkozásokat, melyek aktívan részt vesznek a digitális világ építésében. Ez utóbbira az informatikához kapcsolódó szakok, mint például a mérnökinformatikus vagy gazdaságinformatikus jó példa. Nincs olyan vállalat, szervezet, ami informatika háttér nélkül működne, így az IT szakirányt választó hallgatók biztos jövőre számíthatnak. Csak Magyarországon minimum 15-20 ezer IT szakember hiányzik ma a munkaerőpiacról. De azok is hasznosíthatják az egyetemen megszerzett informatikai tudásukat, akik később más területen dolgoznak majd, hiszen IT ismeretre mindenhol szükség van a pénzügyi területtől kezdve a kreatív iparágakig.

Ha sikerült kiválasztania szakot, mi a következő lépés?

A megfelelő munkarend és egyetem megtalálása, hiszen ilyenkor már az egyéni élethelyzetek döntenek. Az idei évben változtak a felvételi szabályok, az egyetemek maguk dönthetik el, kérnek-e emelt szintű érettségit vagy sem. A másik fontos kérdés, hogy milyen munkarendben szeretne diplomát szerezni a hallgató. Sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy „főállású” diákok legyenek, hanem munka mellett végzik tanulmányaikat. Ilyen esetben érdemes olyan egyetemet választani, ahol a nappali munkarend is rugalmas időbeosztásban zajlik, vagy a távoktatási forma is elérhető. Ez utóbbi azoknak is ideális, akik nem tudnak egyetemi városba költözni, vagy akár külföldön élnek, hiszen a digitális tananyagoknak köszönhetően a tanulás mára már nem feltétlenül helyhez és időhöz kötött, személyre szabottan, egyéni ütemben lehet tanulni.

Érdemes végignézni az egyetemek honlapját, mert ott mutatják be az intézmények saját, egyedi oktatási módszereiket, szolgáltatásaikat, szakmai műhelyeket, azokat a szakterületeket, melyekre szakosodhatnak a hallgatók. A frissen egyetemi rangot kapott Gábor Dénes Egyetemen például a mesterséges intelligenciát is használják az oktatás során, hallgatók a digitális tananyagokban többnyelvű szöveges módon kereshetik meg az őket érdeklő témákat, és a magyar fejlesztésű Xeropan online nyelvoktató rendszerrel ingyenes nyelvi képzést is kapnak, de akár a dróntechnológia alkalmazásával is megismerkedhetnek.

És végül néhány praktikus tanács a jelentkezéshez

Jelentkezéskor a nappali képzési forma mellett a távoktatási vagy a levelező munkarendet is ajánlott megjelölni, valamint célszerű az állami finanszírozás mellett az önköltséges formát is kiválasztani, mert ezzel is növelni lehet a bekerülési esélyeket. Fontos azt is tudni, hogy kizárólag elektronikus formában lehet a jelentkezéseket beadni, a felvi.hu e-felvételi rendszerén keresztül legkésőbb február 15-én éjfélig.

  • 2025.11.25Pannon HR Konferencia Budapest A Pannon HR Konferencia Budapest 2025 a humánerőforrás-szakma egyik kiemelt találkozója, ahol elismert szakértők – Tari Annamária, Molnár Attila, Gácsi Anna, Dr. Sipka Péter és Sipka Bence – osztják meg tapasztalataikat a legaktuálisabb HR-trendekről és kihívásokról. Egy nap, amely inspirációt, tudást és értékes szakmai kapcsolatokat kínál minden HR-szakember számára.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.12.03Humán controlling A képzés során megtanulhatja, miként támogathatja a controlling szemlélet a HR-stratégiát. Megmutatjuk, hogyan tervezze és kontrollálja a személyi jellegű ráfordításokat, elemezze a munkaerő költségeit és megtérülését, valamint, hogyan alkalmazza a teljesítménymenedzsment és a humán tőke elemzés legfontosabb módszereit a vállalati hatékonyság növelése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Egyre többen tanulják ezt a két nyelvet a magyar iskolákban

A német nyelvet tanulók létszáma folyamatosan zuhan. Teljes cikk

Tovább bővül a szakképzés: 15 milliárd forint a fiatalok és felnőttek képzésére

Idegennyelvi képzést támogató és ágazati képzőközpontok létrehozását segítő projekttel járul hozzá a szakképzés erősítéséhez a kormány... Teljes cikk

Óriási sikert értek el a magyar fiatalok a szakképzési Európa-bajnokságon

Óriási sikert értek el a magyar fiatalok a szakképzési Európa-bajnokságon Dániában - közölte Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs... Teljes cikk