kapubanner for mobile

Félévente akár 900 ezer forintba is kerülhet az egyetem

Több mint húszezer, azaz minden ötödik sikeresen felvételiző hallgató csak tandíjas egyetemi képzésre jutott be idén.

egyetem felvételi felvi.hu-

Az idei rendes felvételi eljárásban összesen 94 785 fő jutott be egyetemre, közülük 74 484-en tanulhatnak állami ösztöndíjas, 20 301-en pedig önköltséges finanszírozásban. A tandíjas hallgatók aránya 21,4 százalék a felvettek körében, ugyanez az arány tavaly 18 százalék, 2021-ben 18,7 százalék, 2020-ban 18,5 százalék volt. Az önköltséges képzésekre bejutó hallgatók száma legutóbb 2012-ben haladta meg a 20 ezret.

Az adatokból az is látszik, hogy az egyetemekre tandíjasként bejutó hallgatók aránya kisebb ingadozásokkal, de összességében csökkent 2012 (35,9 százalék) és 2020 (18,5 százalék) között, mostanra viszont ismét emelkedni kezdett - írja a Népszava a Felvi.hu adatait elemezve.

A fizetős hallgatóknak mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk: a Corvinuson például az egyik „legolcsóbb” képzés a politikatudományok alapképzés, nappali formában, magyar nyelven: félévente 420 ezer forint (a képzési idő 6 félév). A legdrágábbak az angol nyelvű képzések, mint például a nemzetközi gazdálkodás angol nyelven, amiért egy félévre 900 ezer forintot kell fizetni. Itt a képzési idő 8 félév, vagyis összesen 7,2 millió forintba kerül.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen is nőtt idén a fizetős képzésre felvett hallgatók aránya 12 225 hallgatót vettek fel, közülük 1801-en tandíjas képzésre kerültek be, ami a felvettek 14,7 százaléka.

Az ELTE-n tavaly 11,7 százalék, 2021-ben 12,9 százalék, 2020-ban 13,7 százalék, 2019-ben 15,6 százalék volt az újonnan felvett önköltséges hallgatók aránya. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre 5026 hallgatót vettek fel, közülük 492-nek, vagyis 9,7 százalékuknak kell majd tandíjat fizetniük szeptembertől.

Fotó: unsplash.com

 

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Borúlátóak a cégek, mégis AI-ba fektetnek - mutatja egy friss felmérés

A magyar cégek 43%-a romló gazdasági környezetre számít, miközben közel kétharmaduk már vizsgálja a mesterséges intelligencia alkalmazását –... Teljes cikk

AI-ban sereghajtók lettünk? A régió legalacsonyabb képzési aránya Magyarországé

A KPMG legújabb kutatása átfogó képet ad a közép- és kelet-európai régió – köztük Magyarország, Csehország, Lengyelország, Románia,... Teljes cikk

Így tanulnak idegen nyelvet a munkavállalók

Már emberarcú robottól is lehet nyelvet tanulni, ám sokan a személyesség, a közösség, a hús-vér nyelvtanár miatt választják a nyelviskolában... Teljes cikk