Mire vágynak a magyar anyák? - országos kutatás készült

Egy anyák napja apropójából készült országos reprezentatív kutatás szerint tízből hat magyar legalább hetente beszél az édesanyjával, és ha nem tudnak személyesen találkozni, leggyakrabban mobilon tartják a kapcsolatot. Ilyenkor az esetek több mint felében legalább tíz percet beszélgetnek, viszont inkább praktikus kérdésekről, és kevésbé jellemzőek az érzelmeket is érintő témák. A Mélylevegő csoport szakértői szerint azonban fontos, hogy a hétköznapi beszélgetéseken túl a mélyebb kapcsolatteremtésre is kerítsünk időt.

Erre vágynak anyák napján a magyar szülők -

A magyarok fele legalább hetente többször szokott beszélni az édesanyjával, tízből négyen akár naponta több alkalommal is – derült ki a Yettel friss, országos kutatásából. Ez leggyakrabban telefonon (76%) vagy személyes találkozás útján valósul meg (71%), de a Z generációsok fele chaten is tartja a kapcsolatot, a kitöltők ötöde (és a 30-39 éves korosztály harmada) pedig gyakran videótelefonál.  

A fiatalabbak osztják meg az örömüket – és a bánatukat is 

Akik szoktak hang- vagy videóhívásban kommunikálni, azok jellemzően legalább 5 percet beszélnek ilyenkor. Az esetek kétharmadában 5-10 vagy 10-30 percig tart egy-egy hívás, de a kitöltők negyede általában több mint fél órát, tízből egy magyar pedig több mint egy órát beszélget alkalmanként az édesanyjával. Ha mégis rövid (5 percnél kevesebb) hívásról van szó, az a férfiaknál némileg gyakrabban fordul elő, mint a nőknél. A válaszadók saját bevallásuk szerint gyakrabban kezdeményezik a hívásokat, mint az édesanyjuk, és minél idősebbek, annál inkább jellemző, hogy ők a hívó felek.   

És hogy ilyenkor miről esik szó? Legtöbbször az általános kapcsolattartás miatt hívjuk az anyukánkat („hogy van”); egészségügyi állapotáról, a rokonokkal kapcsolatos információkról érdeklődünk, vagy a praktikus kérdéseket (például bevásárlást, ügyintézést) beszéljük meg.

A kitöltők harmada akkor is felhívja az anyukáját, ha nagy öröm éri őt – és minél fiatalabb a válaszadó, ez annál inkább jellemző. Hasonló tendencia figyelhető meg a szomorú hírek esetén: míg a Z generációs korosztály 37 százaléka beszámol ezekről az anyukájának, hatvan év felett már szinte senki. Ugyancsak megfigyelhető, hogy míg a nők harmada megosztja édesanyjával a bánatát, a férfiaknak már csak az ötöde.   

Mi a közös az anyai és vezetői készségekben? - a tavalyi anyák napi kutatás is érdekes tényekre mutat rá. 

Erre vágynak anyák napján a magyar szülők 

Anyák napján a kitöltők háromnegyede a személyes találkozást preferálja, de ha ez nem megoldható, harmaduk telefonon köszönti az édesanyját. Ajándékozni leggyakrabban a Z generáció szokott: itt még mindig a virág vezet, ezt követik a tárgyi ajándékok, ugyanakkor a saját készítésű és nem tárgyi ajándékok (például program) nem jellemzők. Ezzel szemben a kutatásban válaszadó édesanyák a közös programnak is ugyanannyira örülnének, mint a virágnak.  

"Az anyukánk nem csak egy háttérszereplő a saját életében, aki fáradhatatlanul szervezi a miénket. Ő is főszereplő. Ha a kapcsolatunk kizárólag praktikus infócserére korlátozódik ki mit vett a boltban, milyen idő lesz holnap, vagy kell-e vinni esernyőt , előbb-utóbb olyan lesz, mint egy banki ügyintézés: udvarias, hasznos, csak éppen lélek nincs benne. Ahogy egy párkapcsolat sem tartható életben pusztán azzal, hogy megbeszéljük a heti menüt, úgy a szülő-gyerek kapcsolatban is fontos, hogy néha rákérdezzünk a mélyebb dolgokra is. Hogy mi az, amiről még sosem beszéltünk vagy amitől még mindig felcsillan a szeme. Adjunk teret annak, hogy ne csupán anyák legyenek, hanem egyszerűen „csak” emberek is, akiket a virágcsokor mellett az őszinte figyelmünkkel is megajándékozhatunk – mondta Pető Dorina és Juhász Bettina, a Mélylevegő Projekt pszichológusai.  

A kérdőívet a Yettel munkatársai is kitöltötték, ami az országos kutatáshoz hasonló eredményeket hozott: az édesanyák leginkább a személyes találkozásnak és az olyan közös programoknak örülnek leginkább, amik megerősítik a kapcsolódást. Ezt támogatva a mobilszolgáltató alkalmazásában a Mélylevegő Csoport pszichológusaival közösen olyan beszélgetést ösztönző kártyákat hozott létre, amelyek segítenek a kommunikáció elmélyítésében. A digitális kártyák célja, hogy olyan témákat is megbeszéljünk az édesanyánkkal, amik a mindennapos kommunikáció során nem kerülnek szóba. Ezek inkább témaindítóként funkcionálnak és többek között olyan kérdésekkel is foglalkoznak, mint hogy „mi az a három dolog, amit szeretnél, ha én is megtanulnék az élettől” vagy „mit szerettél volna mindig is kipróbálni?”. 

 

A kutatás 1174 fő megkérdezésével zajlott 2025. áprilisában. A minta reprezentatív a 16 év feletti magyar lakosságra nem, életkor, iskolai végzettség, lakóhely típusa és földrajzi elhelyezkedése szerint.

Így fest a nők helyzete a munka világában 2025-ben

- csokorba foglaltuk a legfontosabb cikkeket. 

kép: freepik

  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kétszáz innovatív lázadó Barcelonában: beleremeghet a munka világa?

Nincs főnök, nincs értelmetlen feladat, öröm dolgozni. Utópia az ilyen munkahely? Barcelonában úgy tűnt, hogy nem. És egyre többen szeretnének... Teljes cikk

Hogyan támogassuk a gyászoló kollégát a munkahelyen?

Az emberek gyakran nem tudják, mit kezdjenek a gyásszal, mit mondjanak a kollégának, akit veszteség ért. Ilyenkor gyakran marad a kellemetlen csend,... Teljes cikk

A legtöbb cég nem tudja megszólítani a saját kollégáit

Nemrégiben látott napvilágot egy felmérés a vállalatok belső kommunikációjának hatékonyságáról. Az adatokból kiderül, hogy bár elméletben a... Teljes cikk